Autó hvg.hu 2017. október. 14. 07:21

Életveszélyes hibát találtak a Teslában, 11 000 Model X-et hívnak vissza

Nem ez az első eset, hogy a Tesla visszahívja az autói egy részét. Most a második sor üléseivel támadtak gondok.

Az elmúlt években jó néhány visszahívást láthattunk már a Teslától. 2015-ben 90 ezer Model S-t kellett visszavinni a biztonsági övet érintő problémák miatt, 2016-ban 2700 Model X-et a harmadik sori ülések okán, az idei év elején pedig újabb 53 ezer Model S-t és X-et a nem megfelelő fékek miatt. Ezúttal ismét a Model X-en a sor.

A cég bejelentése szerint mintegy 11 ezer autót kell visszavinni a Tesla szerelőihez (azokat, amelyeket tavaly gyártottak le), ezúttal a második sorban található ülések miatt. A Tesla által elvégzett tesztekből kiderült, hogy az említett ülések kábelezését rosszul végezték el a szerelők. Emiatt a baloldali ülés háttámlája elmozdulhat egy baleset során, ami komoly balesetveszélyt jelenthet az autós számára.

A probléma a járművek körülbelüll 3 százalékát érinti, de a Tesla úgy döntött, önkéntes visszahívást indítanak el. A javítás nagyjából 10 percet vesz igénybe.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.