Cs. Norbert még 2016 nyarán próbált meg elszökni a rendőrök elől egy lopott terepjáróval. Az üldözést videóra vették a rendőrök.
Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében is bűnösnek találta a bíróság azt a férfit, akit még 2016 júliusában próbáltak megállítani a rendőrök. Cs. Norbertet az egyenruhások Hajdúszovát és Debrecen között üldözték, a hajszában az egyik rendőrt majdnem elütötte.
A Hajdúszoboszlói Járásbíróság szerint a férfi nem sokkal korábban lopta az autót, amit egy nappal később a hajdúszováti körzeti megbízott ismert fel. Norbertet azonban hiába akarták megállítani, ez nem sikerült, így végül a három rendőrautóban ülő hét rendőr hat kilométeren át üldözte a tolvajt.
A videóban jól látszik, hogy üldözés közben a férfi egyszer csak a fékre taposott, majd az út menti szántóföldre hajtott. Visszatért az útra, majd tovább hajtott, nem sokon múlt, hogy egy rendőrt elgázoljon. Az egyenruhások kilőtték az autó egyik kerekét, ami nem sokkal később az árokban landolt, így az üldözés is véget ért.
A férfi most 4 év börtönt kapott, a bíróság emellett 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig a közúti járművezetéstől is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.