Autó hvg.hu 2017. szeptember. 01. 07:21

Az útra szippant az új Volvo sportkocsi: WTCC-trükkök a közutakon

A kínai tulajdonban lévő svéd márka gyári tuningcége bemutatta 2018-as új fejlesztéseit.

Nemrégiben lehetőségünk nyílt alaposan letesztelni az AMG Mercik és az M-es BMW-k életének megnehezítésére hivatott Volvo S60 Polestart, melynek most bemutatkozott a 2018-as modellévre szánt új változata. Rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy az S60-as, illetve a kombi V60-as új kiadása nem lett erősebb – a változások máshol keresendők.

Volvo

A 2 literes 4 hengeres turbómotor továbbra is 367 lóerős és 470 Nm nyomatékú, viszont az autó a korábbiaknál jobban tapad az útra és nagy sebességnél stabilabb a futása. Mindezt szuperkönnyű karbonszálas aerodinamikai elemek alkalmazásával sikerült elérniük a svédeknek, akik azt állítják, hogy a WTCC-ből átvett ötleteknek köszönhetően az új Polestar modellek az eddigieknél 30 százalékkal nagyobb leszorítóerőt produkálnak.

Volvo

Az immár Bursting Blue Metallic fantázianevű fényezéssel is rendelhető új S60/V60 Polestarhoz egy új magasfényű fekete könnyűfém felni is rendelhető, a visszapillantó tükrök pedig mostantól karbonszálas borítással rendelkeznek. Belül csak annyi a változás, hogy a sportülések új kárpitot, varrást és Polestar jelzést kaptak.

Volvo

A 0-ról 100-ra 4,7 másodperc, 0-ról 200-ra pedig 17,2 másodperc alatt gyorsuló S60 Polestar végsebessége 250 km/h. A megállásról 371 milliméteres hatnyerges Brembo fékek gondoskodnak, az állítható lengéscsillapítókat pedig az Öhlins szállítja. Az S60 alaptömege 1753 kilogramm, a V60 pedig kereken 1800 kilogrammot nyom a mérlegen.

Volvo

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.