Autó MTI 2017. május. 04. 13:50

Több mint 400 millióból platós terepjárókat és motorcsónakokat vettünk a horgászszövetségnek

A kormány 2014 óta több mint 1,3 milliárd forintot fordított a magyar horgásztársadalom támogatására a szövetségen keresztül. Az FM államtitkára szerint a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, hogy további forrásokat biztosítsanak majd ennek a területnek. A rapsicok száma ugyan jelentősen csökkent, de ellenük kell a megyénként egy terepjáró.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) gépjárműflottája 20 darab Toyota típusú platós terepjáróval bővült, továbbá motorcsónakokat, éjjellátó készülékeket, hőkamerákat szereztek be, a fejlesztés összköltsége több mint 400 millió forint volt – mondta Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára csütörtökön.

Elmondta, hazai forrásból finanszírozták a beruházást, amely azt a célt szolgálja, hogy egyre inkább kontrollálni lehessen a magyarországi horgászvizeket és minél kevesebb esély legyen az orvhalászatra, orvhorgászatra.    

A fejlesztés révén minden megyében és a fővárosban is üzemel majd egy-egy terepjáró, amelyeket a MOHOSZ kötelékében szolgáló halőrök használnak majd. A kormány 2014 óta több mint 1,3 milliárd forintot fordított a 400 ezer taggal rendelkező MOHOSZ és ezáltal az egész magyar horgásztársadalom támogatására, a magyar gazdaság teljesítménye pedig lehetővé teszi, hogy további forrásokat biztosítsanak majd ennek a területnek.      

Az orvhalászatról elmondta, hogy bár az utóbbi években drasztikusan csökkent az engedély nélküli horgászok (rapsicok) száma, a problémára figyelni kell. A magyar állam 30-50 fővel üzemelteti az állami halőrszolgálatot, a MOHOSZ-nál pedig 400 halőr dolgozik, akiknek a számát a közeljövőben 800-ra akarják emelni.    

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott is ott volt, és azt mondta, hogy

Magyarország kormánya a magyar horgász társadalomra kiemelten fontos stratégiai, társadalmi partnerként tekint.  

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?