Autó hvg.hu 2017. április. 28. 16:26

Megszólalt a szerelő, aki összetörte Pars Krisztián Audiját

Az olimpiai bajnok kalapácsvető kisebb javításra vitte kocsiját, amelyet alaposan összetörtek egy körforgalomban.

A herényi körforgalomnál a 89-es úton történt a baleset, melyben a sofőr kidöntött egy jelzőtáblát, majd összezúzta az autó alját, a padkát is összetörve. Innen az autó visszapattant, az úttesten megpördült. A baleset elkövetője viszont távozott a helyszínről, akiről hamar kiderült, hogy az autó szerelője volt – írta az esetről a Blikk.

Az eset előzménye, hogy az olimpiai bajnok kalapácsvető egy szombathelyi szerelőnél hagyta Audiját, hogy kijavítson rajta egy apró sérülést, azonban a kijavított kocsi helyett egy roncsot kapott vissza. Pars Krisztián mindezek után kifakadt a Facebookon, mondván a szerelő és társa ittas és kábítószeres állapotban törte össze autóját.

Facebook/Pars Krisztián/Blikk

Pénteken azonban a szerelő is elmondta verzióját, amely szerint sajnálja a történteket, de a megjelent hírekkel ellentétben sem kábítószeres befolyásoltság alatt, sem ittas állapotban nem volt, majd hozzátette, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért és a rendőrséggel is együttműködik.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.