Autó hvg.hu 2017. március. 28. 15:21

Ebből a különleges Bugatti Veyronból csak 3 készült, és most az egyik eladó

A Bugatti egyik legjobb autójából készült egy nagyon limitált számú különleges változat is. Most eladő az egyik Vitesse.

Attól függetlenül, hogy az elmúlt bő egy év a Bugatti új zászlóshajójáról, a Chironról szólt, senki sem gondolja azt, hogy a (most már) elődnek számító Veyronról nem hallunk majd többet. Nem lennénk meglepve, ha a közeljövőben több olyan Bugatti is előkerülne, amibe alig pakoltak kilométert, viszont patika állapotban van a kocsi. Az így eladósorba kerülő kocsik komoly hasznot hozhatnak majd a tulajdonosnak, a gyűjtők ugyanis megőrülnek az ilyen különlegességekért. Most azonban még egy ennél is különlegesebb autó kerül kalapács alá, méghozza a Veyron egy speciális változata.

A Vitesse roadsterrel a Bugatti a legendás autóversenyzők (Jean-Pierre Wimille, Jean Bugatti, Meo Costantini és Ettore Bugatti) előtt akartak tisztelegni. A most kalapács alá kerülő autó Meo Constantini tiszeletére készült, aki az első világháborúban szolgált pilótaként, majd az 1920-as, 30-as évek legendás autóversenyzőjévé vált.

James Edition
James Edition

A különleges kinézetén kívül még Constantini aláírsát is belegravírozták a tanksapkába, csak hogy biztosan mindenki tudja, melyik autóról is van szó.

James Edition
James Edition
James Edition
James Edition

A motorháztető alatt egy 8 literes, W16-os, 1184 lóerős motor bújik meg, amievl 2,6 másodperc alatt éri el a kocsi a 100 km/h-s tempót álló helyzetből. A végsebességét az elektronika korlátozza le, így "csak" 372 km/h-val tud hasítani.

Ami egészen csodálatos, hogy az órájában mindösszesen 1 mérföld, vagyis 1600 méter áll, így gyakorlatilag soha nem vezették. A kocsit most 2 720 000 dollárért, vagyis nagyjából 761 millió forintért árulják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.