Autó hvg.hu 2017. március. 27. 17:21

Francia specialitás a körforgalom, amiből nem lehet kihajtani – videó

A francia bohócként ismert Rémi Gaillard ismét kiment az utcára, hogy az őrületbe kergesse az autósokat. Ezúttal is sikerült neki.

Ha véletlenül valaki Franciaországban autózna, és valami nagyon szokatlan dolgot tapasztal az utakon, akkor élhet a gyanúval: Rémi Gaillard keze lehet a dologban. A franciák közismert bohóca sokszor tört már borsot a rendőrök orra alá, de előszeretettel vicceli meg az autósokat is. Tavaly például egy igen extrém módszerrel tette mindezt.

Úgy tűnik, Rémi idén sem hagy fel a bohóckodással, ezúttal pedig ismét a gyanútlan autósokat vette célba. Egy Peugeot sofőrjét például hagyta behajtani a körforgalomba, majd az utolsó táblát is a helyére tette, így az autós egyik irányba sem tudott kihajtani – hiszen ezt egyik tábla sem engedte meg neki.

De a 42 éves franciának nem ez volt az egyetlen húzása, az egyik út mentén például védőfelszerelésre vetkőzve vágta a füvet, az egyik Renault sofőrjét pedig egy mellékúton szórakoztatta egy darabig.

Rémi persze nem csak puszta kedvtelésből szórakozik, övé ugyanis a YouTube 26. legnagyobb rajongótáborral rendelkező humorcsatornája. Valószínűleg egy jó darabig még gyártja majd a videókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.