Autó hvg.hu 2017. január. 07. 09:11

Egészen bizarr látvány a magától egyensúlyozó Honda motor – videó

A japánok a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállításon mutatták be a Riding Assist technológiával felszerelt kétkerekű prototípust, amely araszolás közben az első villa szögének változtatásával és a kormány forgatásával képes egyensúlyban tartani magát.

Javában dübörög a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállítás, ahol a tech-világ látványos kütyüjei mellett az egyik legizgalmasabb újdonsággal a Honda jelentkezett. Bemutatták ugyanis a Riding Assist technológiával felszerelt motor prototípusát, amely képes arra, hogy 5 kilométer/órás sebesség alatt egyensúlyban tartsa önmagát, akár álló helyben is.

Mindezt nem giroszkópok segítségével teszi, hanem az Asimo robotból és az Uni-Cub rollerből kölcsönvett technikával, amiről egyelőre nagyon keveset árultak el a japánok, annyit viszont igen, hogy részben az első villa szögének változtatásával és a kormány forgatásával képes egyensúlyban tartani magát.

Szerencsére egy videót is közzétettek a prototípusról működés közben, ami egészen bizarr látványt nyújt, hiszen utassal vagy utas nélkül sem dől el, bónuszként pedig önvezető módra is képes, miközben követi a mérnökét. Hogy mikor kerülhet sorozatgyártású járműbe a technológia azt egyelőre nem tudni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?