Autó MTI 2016. november. 27. 11:02

Versenyre kel a Teslával a Daimler

Tíz villanyautó-modellt dobna piacra a következő években a német autógyártó.

A Daimler 10 milliárd eurót, vagyis csaknem 3100 milliárd forintot fordítana villanyautók fejlesztésére - közölte a cég kutatási és fejlesztési igazgatója. Thomas Weber a Stuttgarter Zeitung című lap szombaton megjelent számában arról beszélt, hogy 2025-ig tíz villanyautó-modellel jelennek meg. Ebből három Smart márkájú lesz, és hogy az erősebb elemek akár 700 kilométer távra elegendő energiát nyújtanak majd.

A Reuters korábban arról írt egy név nélkül nyilatkozó illetékesre hivatkozva, hogy a Daimler legalább hat villanyautó-modellt tervez piacra dobni. Ez a szám akár kilencre is nőhet, és a német gyár ezzel versenyre kel a piacon az amerikai Tesla és a német Volkswagenhez tartozó Audi cégekkel.

A Daimler nem csak az elektromos autók piacán nyomul a tengerentúlon. A cég még pénteken jelentette be, hogy folytatja a dízelüzemű autók eladását az Egyesült Államokban, szemben riválisával, a Volkswagen céggel, amely a héten azt közölte, hogy a tavalyi botrány hatásaként végleg felhagy az ilyen autók értékesítésével az amerikai piacon - számolt be a Der Spiegel.

A hetilap adatai szerint az amerikai piacon idén eladott Mercedes márkájú autók kevesebb mint egy százaléka dízelüzemű. Néhány éve még 5 százalék körüli volt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.