Autó hvg.hu 2016. november. 17. 15:10

Tovább szaporodnak az X-modellek az Opelnél

A német márka alaposan nekilendült a szabadidő-autói szaporításának. Rövid időn belül két teljesen új modellel jelentkeznek a megújult Mokka mellett.

A harmadik X-jelöléssel ellátott modelljét is bemutatja hamarosan az Opel. A mostani újdonság neve Opel Grandland X, amely olyan a cég szerint, mintha a még szintén be nem mutatott Opel Crossland X nagyobb testvére lenne. Hogy valami konkrétabb is kiderüljön: a Grandland X a normál kompaktok osztályban indul majd, míg a Crossland X a kiskompaktok közt.

Mindkét modell a Peugeot-val közös fejlesztés, amely a kisebb Crossland X esetében a Peugeot 2008 és a Citroën C3 Picasso rokona. A Grandland X esetében, amely szintén ennek a szövetségnek a részeként készül, méretében és konkurenciájában a Skoda Kodiaq említhető elsőként.

Az Opel Grandland X 2017 őszén kerül piacra, míg a kisebb már tavasszal. A márka további újdonsága az új Insignia lesz 2017 elején, várhatóan a Crossland X-szel együtt a Genfi Autószalonon. A villámosok komoly modelloffenzíváját jelzi, hogy terveik szerint 29 új típussal jönnek ki 2016 és 2020 között.

opel
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.