Autó hvg.hu 2016. október. 05. 15:08

Hát nem egy Tesla, de 1,5 millióba kerülne a román elektromos autó

A Kolozsvárott bemutatott járműnek, vagyis, ami megvan belőle, a legvonzóbb paramétere az ára lehet.

A Go4two névre hallgató jármű elvileg 5000 euró körüli áron lesz majd kapható, legalábbis a Mediafax hírügynökség szerint. A karbon karosszériás jármű – bár nem világos, hogyan tudják majd kifejezetten olcsón gyártani – teljesen romániai gyártásban készülne, a súlya mindössze 150 kiló lenne.

A másik szokatlansága, hogy háromkerekű, amelyet lítium-ion aksik hajtanának. A leginkább mopedautóként szóba jöhető elektromos jármű ennek megfelelően 45 km/h-s maximális sebességgel közlekedne, ám lenne egy másik változata is, amely akár 80-as tempóval is száguldhat. A projektet egyébként a kolozsvári műszaki egyetemen fejlesztik egy helyi IT-céggel közös vállalkozásként.

promotor.ro

A jármű akkumulátorainak feltöltési ideje az áramerősségtől függően 15 perc és 3 óra között változhat.

Az autó nem kíván mást kiszolgálni, mint A-ból B-be elvinni egy vagy két utast. Egy 5000 eurós autónak nagyjából ez a feladata. Jelenleg ott tartanak, hogy 10 prototípust legyártsanak, amely teljesíteni tudja az elvárt 100 kilométeres hatótávot.

A nemrég bejelentett magyar kormányprogram keretében, amely elektromos autók vásárlását támogatja, autónként maximálisan 1,5 millióval, mindenesetre pont futná egy ilyen autóra, ingyen.

promotor.ro

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.