Autó hvg.hu 2016. szeptember. 29. 12:45

Tényleg látványos lett az új Suzuki Ignis

A Párizsi Autószalonon bemutatták az új apróságot, amelyre leginkább a „terepeske” jelző illik. Ha van ilyen.

A híreknek megfelelően, azt követően, hogy Japánban már pár hónapja árulják, végre megláthattuk teljes valójában is az európai változatot. Az Ignis hasmagassága az egyik legérdekesebb adata, amely 180 mm, a 3700 mm-es hossz, 1660 mm szélesség és 2435 mm-es tengelytáv mellett. A modell a könnyűszerkezetes építésének köszönhetően, alapmotorral alig éri el a 900 kilogrammos tömeget.

carscoops

A jelenleg is több modellben használt 1,2 literes DualJet motorral az Ignis 90 lóerős teljesítményű lesz, illetve létezik majd, az elektromos rásegítésű, félig hibrid rendszerű változata is. Az úgynevezett SHVS-rendszer (Smart Hybrid Vehicle by Suzuki) a japán márka kisautójában a fogyasztás csökkentését szolgálja, a teljesítményéhez nem ad pluszt, az ugyan úgy 90 lóerő, mint a benzines esetében.

Az ára még nem ismert, viszont az már régebb óta, hogy nem Esztergomban készül majd, hanem várhatóan Japánban, ami sajnos az árának biztos nem tesz majd jót.

carscoops
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.