456 lóerős V8-as motor dübörög majd benne, teteje viszont nem lesz.
Öles léptekkel közeledik az év egyik legjobban várt autós eseménye, a Párizsi Autószalon, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a cégek szépen sorban villantják meg, milyen autókra számíthatunk tőlük. Most a Mercedesen volt a sor.
Kihasználva, hogy épp egyik cég sem szivárogtat információt a saját autójáról, a Mercedes felpakolt egy néhány másodperces videót arról, hogyan néz ki a Párizsi Autószalonra szánt autójuk. A cég az AMG GT-t dolgozta át: lekapta róla a tetőt, így egy meglehetősen vad kabrióval nézhetünk majd farkasszemet.
A The Verge szerint a gépet Mercedes-AMG GT C Roadster néven kell majd emlegetni, ami a kupé változat 456 lóerős, 4 literes V8-as ikerturbós motorját örökli meg. Az áráról egyelőre nincs információ, bár a kupé 111 ezer dolláros (kb. 30 millió forint) áránál egész biztosan drágább lesz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.