Az úton nem tudta lerázni őket, úgyhogy felkapaszkodott a hegyre.
Sok autós üldözést lehet látni a neten, a legtöbbje pedig ugyanúgy végződik: a rendőrök lekapcsolják azt, aki menekülni próbál. Hogy ezt milyen módon sikerül elérni, az persze már más kérdés, az amerikai rendőrök például nem szórakoznak – ha arra van szükség, szitává lövik a kocsit. Néha viszont a rossz fiúknak jön ki jobban a lépés, és meg tudnak pattanni az egyenruhások elől.
Az alábbi felvételen is egy ilyen esetet látni. Hogy pontosan hol rögzítették, azt egyelőre nem tudni (a Reddit szerint Litvániában, de aztán ezt megcáfolta a közösség), de talán nem is ez a lényeg. A videón jól látszik, hogy egy UAZ-469-et kergetnek a rendőrök egy UAZ kisbusszal, az úton viszont nem tud meglépni a sofőr. Így aztán az első adandó alkalommal lekanyarodik az aszfaltról, hogy egy kis kitérőt tegyen a hegyekben. A dombra simán felkapaszkodó terepjárót az első emelkedőnél még követik a rendőrök, aztán már ők sem tudnak mit csinálni. Győz az offroad, az UAZ pedig megmenekül.
A történet annyira szép, hogy csak remélni tudjuk, hogy tényleg igaz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.