Autó hvg.hu 2016. június. 21. 16:43

Ez a Maserati nyolcszor olyan ritka, mint egy Ferrari Enzo

Pedig a maranellói paripa sem éppen tucat, még 400 darab sem készült belőle és az ára is 3 millió dollár körül van.

A Carugati Automobiles tulajdonában van az, autó, amely egyébként is elképesztő szuperautó kollekciót tudhat magáénak. Az egyik említésre méltó darab ez a Maserati MC12, amely egyébként közeli rokona az említett Ferrari Enzónak, csak ebből az autóból összesen 50 darab készült.

Carugati Automobiles

Az alapösszetevőiben egyébként tényleg egy Enzo, a motorja ugyan az a 6.0 literes a V12-es teljesítménye is hasonló 620 lóerő és 652 Nm-es nyomaték. A 100-as tempót 3.8 másodperc alatt éri el, míg csúcssebessége 330 Km/h.

Ennek a modellnek az egyedi kék-fehér belseje, egyébként az America Camoradi versenycsapat színeit idézi, amely egy Maserati Tipo 61-gyel (Birdcage) versenyzett a korai hatvanas években.

És, hogy mekkora befektetés is egy ilyen autó? A Financial Times számításai szerint 2004 és 2014 közötti évtizedben 400 százalékot erősödött átlagban a klasszikus autók ára. Még ha ez a Maserati még csak 11-12 éves, akkor is nagyjából már megháromszorozta árát.

Carugati Automobiles
Carugati Automobiles
Carugati Automobiles
Carugati Automobiles
Carugati Automobiles
Carugati Automobiles
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.