Autó hvg.hu 2016. április. 29. 08:11

Új elektromos autót épít a Ford, megszorongatná vele a Teslát

A Ford Model E hatótávolsága 320 km lenne, amivel már fel tudnák venni a versenyt a riválisokkal.

A jelek szerint az április elején bemutatott Tesla Model 3 komoly mérföldkő lehet az autóiparban. Bár már a modell bemutatása előtt is létezett olyan gép, ami képes hasonlóan nagy – 300+ km – távolságot megtenni egyetlen feltöltéssel, a bemutató nagy hatással volt a konkurenciára. A Nissan például egy féloldalas reklámban savazta a Teslát, a Ford pedig most úgy döntött, ők is elkészítik a hasonló tulajdonsággal rendelkező autójukat.

Az Automotive News beszámolója szerint a Ford Model E-t 2019-ben mutathatják majd be a nagyközönségnek, a hatótávolsága pedig 320 km körül lehet. Mark Fields, a Ford vezetője szerint már dolgoznak az autón, ráadásul nemcsak tisztán elektromos, hanem plug-in és a hagyományos hibrid változatban is megjelenik majd. Ha minden igaz, akkor az amerikai cég az új, mexikói gyárában szerelteti majd össze az autókat.

Ford

A Fordnak nem ez az első elektromos autójuk, 2013-ban kezdődött meg Európában a Focus gyártása, amelynek teljesítménye 145 lóerő, maximális sebessége pedig 135 km/óra. A 6.6 kW-os integrált töltőnek köszönhetően, egy teljes töltés nagyjából 4 órát vesz igénybe, ami után 160 kilométeres hatótávolság érhető el, megfelelő körülmények és vezetési stílus mellett.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 18. 14:00

A kegyelmi ügy kirobbantója a HVG-nek: Orbán Viktor meg fogja kapni a történelemtől a büntetését

Inkognitóban robbantotta ki, most is névtelenségét megőrizve adott interjút a HVG-nek a magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd. Szerinte egy nap alatt is vissza lehetne állítani a jogállamot, Orbán Viktor egyik legfőbb bűne pedig az, hogy lelkileg is meg akarja törni az ellenfeleit. Arról is kérdeztük, mit gondol az általa indított változásokról, Magyar Péterről, és tagja-e még a Fidesznek.