Autó hvg.hu 2016. január. 04. 06:46

4 elektromos autóval és 2 milliárd euróval lépne a Tesla nyakára a Mercedes

A jelek szerint a Mercedes sem szeretne lemaradni az elektromos autók forradalmáról, ezért egy igen merész tervvel álltak elő.

Az elmúlt egy-két évben igen sok autógyártótól hallottuk, hogy megfosztaná a Teslát a trónjától. A Ford például a cég történetének legnagyobb fejlesztésébe kezd bele, az újonc Faraday Future pedig az idei CES-en debütál majd (amiről természetesen azonnal beszámolunk). Az újév beköszöntével most a Mercedes vette elő az ágyúját, amit Ecoluxe-nak keresztelt el.

Mercedes-Benz

Az osztrák autós szakújságíró Georg Kacher a napokban írt arról a brit CAR Magazinban, hogy a német cég igen ambiciózus tervekkel állt elő. Ha hihetünk az értesüléseknek, akkor a stuttgartiak 2018-ban már piacra is dobhatják a tervezett négy elektromos autójuk közül az elsőt. Az Ecoluxe-projekt egy olyan 2 milliárd eurós (kb. 620 milliárd forint) terv, aminek a végeredménye két szedán és két crossover. A 2018-ban debütáló kocsi a C és az E-osztály között foglal majd helyet, ezután jön egy GLC és GLE közé tehető crossover, majd egy S-osztályú Mercedes, végül pedig egy újabb SUV.

Mercedes-Benz

Hogy pontosan hogyan is néznek majd ki ezek az autók, azt most még nem lehet tudni, de a brit szaklap szerint minden valószínűség szerint a 2015-ös Frankfurti Autószalonon bemutatott alakváltó IAA koncepcióautóhoz hasonlít majd.

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2024. december. 20. 08:30

„NER-lovag lettem, amint Rogán Cecília és Sarka Kata cége megjelent a Mikulásgyárban”

Először lefújta, aztán visszakozott és idén is megrendezte a 20. jubileumi Mikulásgyárat a főszervező Zsolnai Endre. De valószínűleg ez volt az utolsó, mert bár a segítségre óriási szükségük lenne a rászorulóknak, „a Mikulásgyárra és a mögötte álló Zsolnai Endrére nem tart igényt Magyarország” – mondta a Fülke Extra idei utolsó adásában. A főszervező kíméletlen őszinteséggel – és önkritikával – nézett vissza a karitatív szervezet elmúlt 19 évére, és először beszélt arról, a kívülről csillogónak tűnő mikulásozásban hogyan ment tönkre anyagilag és hogyan lett tele a puttonya az üres ígérgetésekkel évről évre. Amióta pedig csak Rogán Cecília és Mészáros Lőrinc cégének segítségével tudta megrendezni a gyűjtőakciót, az ellenzék megbélyegzi, a média pedig támadja. Pedig közben ellenzéki és Iványi Gábor melletti tüntetésekre jár, de még ilyen helyeztekben is megkapta, hogy „menjen onnan, hiszen ő NER-lovag”. Gergely Zsófia interjúja