Göncziék a Széchenyi Mikrohitel Max támogatott konstrukcióra pályáztak, amit meg is ítéltek nekik, később azonban ezt sem hívták le, a jelek szerint azonban ez az összeg tudtunk nélkül kerülhetett abba az alapba, amelyből a háború által negatívan érintett cégeket támogatja a kormány – miközben a Rozmaring Garden Kft.-t hónapokkal a háború kitörése után alapították.
Eredetileg 55 millió forintos vissza nem térítendő támogatás szerepelt Gönczi Gábor és feleségének közös cége, a Rozmaring Garden Kft. neve mellett abban az uniós adatbázisban, amely az Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt létrehozott krízisalapból nyújt állami támogatást a vállalkozásoknak – írja a 24.hu. Az összeget később 9,8 millióra módosították, a TV2 híradósa azonban tagadja, hogy pályázott volna bármilyen támogatásra a háborús krízisalapból.
Gönczi elmondása szerint az egyébként a háború kitörése után három hónappal alapított vállalkozása indításához a Széchenyi Mikrohitel Max konstrukció keretein belül akart támogatott hitelt felvenni, amit meg is ítéltek neki, később azonban ezzel a lehetőséggel sem ért. A tévés a hitelprogram működtetőjéhez, a KAVOSZ Zrt.-hez fordult az ügyben, akik arról tájékoztatták, hogy valóban ezt a hitelt sorolták be a krízisalap támogatásai közé.
Ez azt jelenti, hogy a cégnek nyilatkoznia kellett volna arról, hogy milyen negatív hatással volt a működésére a háború kitörése – ez azért is abszurd, mert Göncziék a háború kitörése után hozták létre a vállalkozást, ráadásul nem is tudtak arról, hogy a fel sem vett hitelt besorolták a krízisalapba. A KAVOSZ szerint ugyanakkor a lista az odaítélt, nem pedig a kifizetett támogatásokat tartalmazza, így akkor is szerepelnie kell ott az összegnek, ha a cég végül nem hívta le a rendelkezésre álló egy év alatt. Az 55 milliós adat viszont a jelek szerint téves volt, ezt később a KAVOSZ kérésére módosították a pontos, 9,8 milliós összegre.
A program keretein belül összesen 442 milliárd forint állt a kormány rendelkezésére a háború hatásai által negatívan érintett vállalkozások támogatására, azonban a Göncziék által elmondottak megkérdőjelezik a kormány által az Európai Bizottság részére lejelentett adatok hitelességét a megítélt több mint 15 ezer milliós támogatással kapcsolatban.
A portál kereste a támogatást odaítélő Nemzetgazdasági Minisztériumot, Vers Ádám szóvivő azonban mindössze annyit árult el, hogy az összeget azért módosíthatták, mert korábban pontatlan adat szerepelt. A lap kérdéseket küldött az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának és a Támogatásokat Vizsgáló Irodának is, választ azonban nem kaptak.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel