Autó hvg.hu 2015. december. 10. 04:01

Percekig csak nevetni fog, ha meglátja, hogyan állt bosszút a sors a keménykedő autóson – videó

Ennél kifinomultabb módon nem is állhatott volna bosszút a sofőrön az élet.

Keménykedő sofőrből egy is sok, ám ennél sajnos jóval többen szelik a kilométereket az utakon. Általában ugyanarról ismerhetők fel: azt hiszik, övék az egész aszfalt, és ha valaki fel meri róni nekik, hogy szabálytalanságot követtek el, az megnézheti magát. Időnként viszont őket is megtalálja a sors, és – tegyük a szívünkre a kezünket – ezt kifejezetten jó érzés látni. Pont, mint az alábbi videót.

A felvételt még nyáron készítették és töltötték fel a YouTube-ra, a helyszín Oroszország. A történet szerint a Suzuki sofőrje akkor kapcsolta be a telefonján a kamerát, amikor egy előtte haladó Kia direkt fékezni kezdett előtte, hogy lassítsa őt. A férfi megelőzte, majd be is intett neki, amire a Kia sofőrje bepöccent. Gázt adott, majd amikor mellé ért, és konstatálta, hogy épp filmezik őt, beintett a kamerának. Ebben persze még nincs is semmi extra, de egyszer csak gondolt egyet, hogy ő is filmezni fog. Elővette a mobilját, bekapcsolta a kamerát, a többi pedig már, ahogy mondani szokás, történelem. Érdemes megnézni, a nevetés garantált.

Ön is jól szórakozott? Hasonlókért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.