Autó hvg.hu 2015. december. 09. 06:46

Így szaggatja az aszfaltot a Skoda 130 RS 430 lóerős utódja – videó

Rendesen odaléptek a gázra, de az újragondolt Skoda így is állta a sarat.

Tavaly volt 40 éve, hogy a Skoda elkészítette a híres RS, azaz „Rally Sport” típusát, melynek legsikeresebb darabja, az egy évvel később megszületett 130 RS viszont épp ebben az évben ünnepli ugyanezt a jubileumot. Ennek apropóján a csehek tavasszal már bemutatták „Kelet Porschéjának” becézett autó modern változatát, amiről most egy videó is készült.

A cseh Hoffmann & Novague által készített, 4,2 literes V8-as motorral és hatsebességes manuális váltóval szerelt kocsi az Audi R8 alapjaira épült, így nem meglepő, hogy végeredményként 430 lóerőt szabadít az aszfaltra. A másfél perces felvételen remekül látni, hogyan állja a sarat a gép a versenypályán, és a teljesítményét látva nem lehet ok a panaszra.

Az új 130 RS ugyanis igazi sportautó, alig 4,5 másodperc alatt vágja ki a 0–100 km/h-s sprintet. A tervek szerint jövőre huszonnégy példány megépítését tervezik, egyenként 255 ezer eurós indulóáron, vagyis átszámítva mintegy 76 millió forintért lehet majd hozzájutni. Az autóról készült fotókat ide kattintva lehet elérni. A modell történetéről itt írtunk bővebben.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék