Azt ugyan nem tudjuk pontosan, hogy mennyi ideig tartott, amíg rájöttek az olaszok, hogy a Lamborghini Huracanból nem ártana egy alapváltozat is, hátsókerék hajtással, de heti összefoglalónkból kiderül, átlagban mennyi idő, mire egy tervrajzból utcai autó lesz. Ráadásul az is kiderült a héten, hogy egyhavi munkát, hogyan végeznek el a kínaiak két nap alatt.
Bemutatkozott az a Lamborghini, amit nagyon hiányoltunk
A Huracán új alapkivitele 580 lóerővel és 150 ezer eurós indulóárral hódítana, és ami a legfontosabb, simán hátsókerék-hajtású.
Látta már a Csillagok Háborúját autókkal?
Lassan ugyan sikerül annyira túltölteni az új Star Wars-rész körüli hisztériát, hogy kiütést kapunk, de ez a sorozat akkor is jó.
Timelapse videó: 2 nap alatt cserélték ki ezt a felüljárót Kínában
Csupán 43 óra kellett ahhoz, hogy a műveletet végrehajtsák. Több hónapnyi közlekedési káosztól kímélték meg Pekinget.
Kormány-kvíz: felismeri, melyik autóhoz melyik kormány tartozik?
Madarat tolláról, embert barátjáról. De autót kormányáról meg lehet-e ismerni? Ez a kvíz majd kideríti. Ön felismeri az autókat a kormányaik alapján?
Íme a titok: ilyen forgatókönyv alapján gyártják az autókat
Két autógyártó is segített összerakni azt a folyamatot, amiből kiderül, hogyan lesz egy gondolatból a szalonban megvásárolható jármű.