Forgalomba áll az első vadonatúj hibridbusz Budapesten. Ezek a buszok, a szokásos fekete füstfelhő helyett, a megállóból hangtalanul, elektromos üzemmódban indulnak el. A buszokat a T&J Buszprojekt Kft. veszi és üzemelteti a BKK megrendelésében
Szombat reggel került forgalomba az első új Volvo, az Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízel-elektromos hajtású hibrid csuklós autóbusz.
Az összesen 28 darab új autóbusz - amelyet a T&J Buszprojekt Kft. vesz és üzemeltet a BKK megrendelésére - először a 7-es busz vonalán szállít utasokat, majd márciusra fokozatosan az 5-ös, a 9-es és a 107-es járat vonalán is megjelennek.
Az új autóbuszok, a Volvo 7900A hibrid változatai a Budapesten is jól ismert Volvo 7700A utódtípusai. Az új hibridbuszok EURO 6 környezetvédelmi besorolásúak, hibrid meghajtásuk miatt 25-35%-kal kedvezőbb fogyasztási értékekkel rendelkeznek mint például a normál Euro 6 dízel járművek.
A hibrid autóbusz elektromos és dízelmotor-meghajtású. A jármű 0 és 5-20 kilométer/órás sebesség között kizárólag elektromos meghajtással közlekedik, melynek köszönhetően a végállomásról, megállókból történő indulás zajtalanná és füstmentessé válik.
A dízelmotor csak gyorsulás után kapcsol be, hogy segítsen a jármű hajtásában. Megállóba álláskor, illetve várakozáskor a dízelmotor leáll, ekkor minden kiegészítő berendezés a megtermelt, illetve fékezéskor visszatermelt elektromossággal működik tovább. A hibrid technológia a gyártói adatok szerint akár 35 százalékkal kevesebb üzemanyag-felhasználást tesz lehetővé a csak dízelüzemű buszokhoz képest.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |