Autó hvg.hu 2014. június. 08. 15:50

Másfél körön múlt Michelisz dobogója Moszkvában

Nem sikerült elkapni a Citroent a Túraautó-vb (WTCC) oroszági fordulójának két versenyén, a Moscow Racewayen: a francia gyártó négyautósra bővült kontingensének tagjai közül José Maria Lopez egy győzelmet és egy betlit könyvelhetett el, míg a most debütáló Ma Qing Hua rögtön behúzta az első győzelemét. Michelisz Norbi mindkét versenyen a pontszerzők között ért célba.

Miután a kvalifikáción a Honda-kötelék biztató formát mutatott és a gyári csapat veteránja, Gabriele Tarquini a pole pozícióért harcolt a Citroenekkel a Moscow Racewayen, lehetett reménykedni abban, hogy a vasárnapi futamokon a japán márka autói harcban lehetnek a domináns francia armadával. Ez csak részben valósult meg: a győzelmeket Citroenek vitték, míg a hondásoknak egy-egy dobogós helyezéssel kellett beérniük.

Az első futamon a bajnoki éllovas José Maria Lopez rajtolt az élről, akit a két gyári Hondának, Tarquininek és Tiago Monteirónak sikerült megszorongatnia. Az olasznak sikerült mellé kerülnie, de Monteiro a féktávon hátulról nekikoccant csapattársának, így a korábbi világbajnok veterán éppen annyi lendületet vesztett, hogy Lopez előtte tudjon elfordulni.
Az argentin ezzel túl is volt a nehezén és zavartalan 16 kör után elkönyvelhette idei negyedik győzelmét.

WTCC/FIA

Tarquini a 2. pozícióban futott be, miután nagy csatában sikerült maga mögött tartani a Citroen korábbi kilencszeres ralivilágbajnokát, Sebastien Loeböt, akinek így a dobogó legalsó fokával kellett beérnie. A francia versenyző mögött csapat- és márkatársa, Yvan Muller zárt, aki az utolsó körben fosztotta meg a 4. helytől a ROAL Motorsport Chevy Cruze-ával versenyző Tom Chiltont. A britet Hua, Monteiro, valamint a ROAL másik Cruze-át hajtó Tom Coronel követte a célban, míg

A 8. helyről rajtoló Michelisz a rajtnál egy helyet javított, ám a verseny féltávjáig a kínai Ma Qing Hua Citroenje és Coronel is megelőzte, így a Zengő Motorsport korábbi privát világbajnok pilótája a 9. pozícióban végezve két pontot szerzett. Az utolsó pontszerző pozícióban némi meglepetésre egy Lada Granta Sport végzett, Rob Huff révén.
A futam legkomolyabb incidensét a Campos Racing két TC1-es Cruze-a, Dusan Borkovics és Hugo Valente hozta össze: a szerb a pálya utolsó kanyarjában próbálta megelőzni francia csapattársát, ám túlzott optimistának tűnő manővere végén összeütköztek, ami mindkettőjük kiesését okozta.

Citroen-diadalt hozott a második futam is a korábbi Forma-1-es tesztpilóta, Ma Qing Hua révén. A kínai kis híján megörökölte a fordított rajtrácsos futam rajtelsőségét, ám a Campos-különítmény az utolsó pillanatra végzett a kvalifikációt a 10. helyen záró, így ezen a futamon a pole pozícióra jogosult Valente autójával. Igaz, nem hibamentesen, ugyanis a bal hátsó kereket nem rakták fel időben az autóra, így a pole-ból startoló pilótát áthajtásos büntetésre ítélték.

Valente a gondok ellenére is megőrizte az elsőséget, Michelisz Norbi legyűrte Huát, Yvan Muller pedig felkapaszkodott mögéjük, ám az első kanyarban kipördült, ugyanis koccant a másik privát Hondával, Mehdi Bennanival. Rosszul járt a Citroen-kötelék bajnoki éllovasa, Lopez is, aki a rajtrácson ragadt és ezzel idei első kiesését kellett elkönyvelnie.

Hua és Michelisz nagy csatát vívtak egymással Valente mögött, oda-vissza előzték egymást, de a csatából végül Hua került ki győztesen, aki Valente kényszer-boxkiállása után az élre került és meg is őrizte a vezető pozíciót egészen a leintésig.

Mögöttük nagy csaták alakultak ki, a három másik Honda, valamint Chilton és Gianni Morbidelli között, amely több kicsúszással, és Tarquini autójának leállásával végződött. Az egészből Muller jött ki legjobban, aki hamar átvágta magát a csatározáson és visszazárkózott a harmadik helyre. Michelisz megelőzésével sem töltött sok időt, aki ráadásul a hátsó lökhárítóját is elhagyta. Ekkor Monteiro és Bennani kereszttüzébe került a Zengő-pilóta, de a portugál autója szintén felmondta a szolgálatot, a marokkói pedig Coronellel volt elfoglalva, így Norbi egy időre lélegzetvételnyi előnyhöz jutott.

Az utolsó előtti körben a magyar pilóta a növekvő nyomás mellett hibázott, szélesen fordult az egyik kanyarban, és a mögötte érkező páros elment mellette, a célvonal előtt ráadásul Loeb és Chilton is megelőzte a ritmusból kizökkent versenyzőt, aki így az ígéretes kezdés után végül a 7. helyen végzett.
 
Miután Muller feljött a második helyre, természetesen megpróbálta elkapni az élen robogó kínait, de nem tudott elég közel férkőzni hozzá. A négyszeres vb-első címvédő kénytelen volt beérni a 2. hellyel, míg a dobogó legalsó fokára Bennani állhatott fel. A dobogósok mögött Coronel, Loeb és Chilton futott be, míg Michelisz mögött három Cruze-pilóta, Gianni Morbidelli, Valente és René Münnich gyűjtött pontot

Moszkva után Lopez 209 ponttal vezeti az egyéni tabellát a 168 pontos Muller és a 161 egységet jegyző Loeb előtt. A legjobb hondás továbbra is Monteiro, aki 105 egységgel áll a Citroen-triumvirátus mögött, Michelisz pedig az oroszországi egységekkel összesen 62 pontnál tart, ami a 9. helyre elegendő.

Hirdetés