2014. április. 09. 15:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 09. 15:36 Autó

Álomszámok az Audinál, a BMW-nél és Mercedesnél is

Rekodokat rekordokra halmoznak a nagy német autómárkák.

Alig egy héttel az Audi teljesítményrekordja (170 450 eladott autó/ hónap) és nem sokkal a másik nagy konkurens, a Mercedes havi csúcsa (158 523 eladott kocsi) után a bajor márka is kirukkolt a saját rekordjával.

Persze harmadikként, meg is fejelte a másik kettőt, és először a történetében egy hónapban 200 ezer darabnál több autót adott el. Egészen pontosan 212 908-at, amely 11,3 százalékkal több, mint a tavalyi év márciusában.

A bajorok első negyed évében különösen az emelt hasmagasságú X-modellek szerepeltek jól, valamint a szintén BMW tulajdonban lévő Rolls-Royce.

A Mercedes-Benz eladásaiban az új E-osztály, az S-osztály, a GLA és az egészen friss új C-osztály jeleskedett. Az Audinál az A3-as család tagjai muzsikáltak a legjobban.

Mindhárom márka esetében a keleti piacokon továbbra is jellemző hatalmas igény járult hozzá a rekordokhoz első sorban. Az Audi Kínában 36,6 százalékot növekedett március/március viszonylatban, míg a Mercedes 39,5 százalékot, a bajor kék-fehér kockások csak negyedéves adatot közöltek, amely 25,4 százalékos növekedést mutat a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 19. 15:07

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük

El kellene hagynunk a tradicionális ünnepi fogásokat? Hogyan hangoljuk össze a család étkezési szokásait karácsonykor? A hal tényleg jobb, mint a hús? Hogyan fermentáljunk, és miért jó a savanyítás? Hogyan helyettesítsük a cukrot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG egészségpodcastjának különkiadásában, de nem csak beszélgettünk a karácsonyi fogásokról, el is készítettünk pár egészséges alternatívát.