A Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei közúti közlekedésre alkalmasnak minősítették Magyarország első tisztán elektromos meghajtású midibuszát, melyet Debrecenben helyezték közúti forgalomba. A járművet egy magyar vállalat fejlesztette, több, mint tíz éven át dolgoztak rajta.
Igazi áttörésként Magyarországon először találtak közúti forgalomra alkalmasnak tisztán elektromos meghajtású járművet. Az INTER TAN-KER Zrt. 2002 óta fejlesztette és gyártotta az ország első magyar rendszámmal rendelkező midibuszát, amely nem csak környezetkímélő, de takarékosabban is üzemeltethető belső égésű társainál.
"2010-ben már mozgóképes, tesztelhető járművel rendelkeztünk, melyet több mint két évig folyamatosan üzemeltettünk városi körülmények között. Ezen időszak alatt a prototípus több ezer km-t tett meg különböző terhelés mellett. 2012-ben megkezdődött az autóbusz forgalomba helyezésének folyamata, mely procedúra tavaly december végére sikeresen lezárult. Az eljárás következtében a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei közúti közlekedésre alkalmasnak minősítették az általunk gyártott első, Magyarországon fejlesztett és gyártott elektromos autóbuszt" – mondta Tenk Gábor, az INTER TAN-KER Zrt. vezérigazgatója.
"Az autóbusz töltési pontja Debrecenben található, és jelenleg az egy feltöltéssel elérhető hatótávolsága közel 300 km, így kiválóan alkalmas a közösségi közlekedésben való használatra. Emellett ezzel a technológiával számos új út is megnyílik előttünk: már csak pár lépésre vagyunk attól, hogy a városi közlekedésben használt más járműveket is tisztán elektromosakra cseréljünk" – tette hozzá a szakember.