2013. november. 20. 15:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 20. 15:03 Autó

Villamosvezető Eb-t rendez a BKV

Idén Magyarországon rendezik meg november 23-24-én a II. Villamosvezető Európa-Bajnokságot - közölte a BKV. A rendezvényen 14 európai nagyváros képviselteti magát, az esemény fővédnöke Tarlós István főpolgármester lesz.

Az idei Eb házigazdája a BKV, de a cég résztvevőként is szerepel hiszen - közölte a közlekedési társaság.

"Emlékezetes, hogy a tavalyi drezdai versenyen a kéttagú magyar csapat Ledniczki Zsuzsanna és Veperdi Tamás nagyszerű teljesítményével utasította maga mögé a többi résztvevőt, miközben olyan villamossal kellett versenyezniük, amely nem közlekedik egyetlen magyar városban sem" - írta közleményében a BKV.
 
Az idei megmérettetésen Debrecen, Szeged, Berlin, Drezda, Rotterdam, Bécs, Barcelona, Nagyvárad, Firenze, Stuttgart, Lipcse, Manchester és Párizs csapata képviselteti magát. November 23-án, szombaton a sorsolás mellett még a gyakorlásé lesz a főszerep, vasárnap viszont már élesben, az érdeklődők előtt zajlik a verseny a Hungária kocsiszín melletti Sport utcában.
 
Vasárnap a Hungária kocsiszín egy részét megnyitják a nagyközönség előtt.

"A járművezetői hivatás iránt érdeklődők alkalmasságát a hatóság szakemberei ingyenesen mérik fel pályaalkalmasságvizsgáló berendezések segítségével, a gyermekek és szüleik a közlekedés szabályairól meglévő ismereteit KRESZ teszteken lehet felfrissíteni az erre a célra berendezett Combino villamoson. A kocsiszín területén megtekinthetők Budapest villamosközlekedésének jellemző járművei a százéves nosztalgia villamostól a legfiatalabb Combinóig" - írták.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.