2013. október. 19. 15:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 21. 07:25 Autó

Vendéglő teraszán gázolt egy versenyautó

Versenyautó hajtott egy vendéglátóhely teraszán tartózkodók közé a veszprém megyedi Városlődön - szóltak az első hírek. Életveszélyes sérült is van. A renrőség később közölte: kordonon kívül állókat ütött el az autó.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az engedéllyel megrendezett autóversenyen történt baleset körülményeit vizsgálják.

Az Országos Mentőszolgálat megyei mentésirányítója, Lattenstein János az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és hat sérültet láttak el. A balesetet szenvedők között életveszélyes, súlyos és könnyebb sérült is van.

Az életveszélyes állapotban lévő férfit mentőhelikopterrel vittek a veszprémi kórházba. Két férfit súlyos, illetve könnyű sérülésekkel ugyancsak a veszprémi kórházba vittek mentőautón, míg az ajkai kórházba hárman kerültek: egy-egy férfi súlyos, illetve könnyű sérüléssel, valamint egy nő könnyű sérüléssel.

A rendőrség kora esti közleményében pontosította korábbi közlését, e szerint a versenyautó nem egy vendéglátóhely teraszán tartózkodó, hanem a kordonon kívül álló nézők közé csapódott, miután a versenypálya szakaszát képező Kossuth utcában, eddig ismeretlen okból irányíthatatlanná vált.

Az Ajkai Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Felvétel a balesetről:

Rally-baleset Városlődön from Info Ajka on Vimeo.



Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.