Rover CityRover (2003) A Rover egykoron jól csengő márkanév volt, azonban a 2000-res évek közepére leáldozott a csillaga, olyannyira, hogy 2005-ben csődbe is mentek. Ezen időszak felejthető terméke volt a CityRover, ami valójában a Tata Indica átemblémázott változata volt, ennek megfelelően kifejezetten kedvező árcédulával rendelkezett. A silány minősége azonban elriasztotta a vásárlókat és alig több mint két év múlva el is tűnt a piacról.

Daihatsu Move (1997) Sokat elárul egy autóról, ha a reklámkampányában azzal a szlogennel hirdetik, hogy „kívülről furcsa, de belülről okos.” A japán kei car, vagyis az apró, kocka formájú városi autók közé tartozó Move 1997-ben jelent meg a brit piacon, és megbízhatósága valamint olcsó fenntarthatósága ellenére sosem vált közkedveltté. Nem úgy, mint hazánkban a Suzuki Wagon R, ami jól mutatja, hogy a britek mennyire válogatósak.

Mitsubishi Carisma (1995) A Mitsubishi részéről bátor döntés volt arról elnevezni a ’95-ben bemutatott lépcsőhátú modelljüket, ami épp hiányzik belőle, vagyis a karizma. Ennek ellenére egy megbízható és praktikus autóról van szó, de a britek szerint az elfuserált névválasztás megpecsételte a sorsát.

Suzuki X-90 (1995) A Suzuki nyerő lóra tett, amikor a ’90-es években elkezdett kisebb célcsoportoknak szánt rétegmodelleket bemutatni, köztük a Vitarát és a Capuccinót. A kétüléses, kivehető tetős X-90 bébiterepjáró bemutatása azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, nem csak a rémisztő formája miatt, de a rossz vezethetősége és a gyenge terepezős képességei miatt is.

Renault Avantime (2001) Egy autó, ami egyszerre egyterű és kupé, olyannyira, hogy még a B-oszlop is hiányzik belőle. A franciák mertek nagyot álmodni, aztán pedig nagyot bukni, hiszen az Avantime totális kudarc lett, amiért nem csak a különleges koncepció, hanem a magas ár is okolható. A Renault bátorsága azért utólag mégiscsak elismeréshez vezetett, hiszen manapság igazi ritkaságnak és kultuszautónak számít az Avantime, amiből mindössze 4500 példány készült.

Lexus SC 430 (2001) A Lexus kupéja azért kerülhetett fel a listára, mert 2001-ben a japánoktól mindenki egy kecses, fürge és élvezetesen vezethető sportkocsit várt, erre kaptak egy tohonya, lomha és érzéketlen luxusbálnát. Persze ez azért túlzás, de az elvárások nagyok voltak, a Lexus viszont inkább a luxuskupé vonalon indult el, megcélozva a süppedős bőrüléseken szocializálódott amerikai vásárlókat. Az eredmény egy 4.3-as V8-as motorral szerelt, automataváltós buborék, ami a japán sportkocsi-rajongók között enyhén szólva nem aratott osztatlan sikert. A briteknek viszont fölösleges siránkozniuk, hiszen számtalan kultikus, japán belpiacos modell közül válogathatnak a használtpiacon.

Nissan Serena (1992) Egy kisbusztól senki nem várja el, hogy zöld lámpánál kilőve M5-ös BMW-ket alázzon, de a Serena 27.8 másodperces 0-100 km/órás állórajtjánál, még az utasokkal teli 7-es busz is jobban gyorsul reggelente. Aki ezen túltette magát annak még azzal is szembe kellett néznie, hogy a Serena meglehetősen rossz töréstesztet produkált, vagyis inkább áru, mintsem személyszállítóként volt bevethető.

Citroen C3 Pluriel (2003) Elméletben remekül hangzik, hogy az ember csak gondol egyet, majd kiveszi a vászontetőt, eltávolítja a tetőkeretet a C-oszloppal együtt és máris élvezheti a roadster-feelinget. A valóságban azonban a C3 Pluriel női tulajdonosainak alacsony hányada rendelkezik az említett művelethez szükséges izomerővel, és még ha sikerül is a tető szétbontása, nincsen elég hely a daraboknak a csomagtartóban.

Chrysler PT Cruiser Convertible Szintén olyan modell a listán, ami hatalmas rajongótáborral rendelkezik, ez egyben persze azt is jelenti, hogy jó páran vannak, akik ki nem állhatják a retró külsejű PT vászontetős változatát. A fanyalgó britek saját sanyarú sorsuk miatt fordultak el tőle, mondván a napfényes Kaliforniában remekül mutat, de a ködös Albionban inkább szánalmas látvány. Emellett persze a korszak amerikai autóira jellemző kevésbé minőségi beltér és butácska futómű is ellene szól.

Skoda Estelle (1988) Nagy-Britanniában körülbelül 120 ezer Skoda Estelle talált gazdára, ami jól mutatja a népszerűségét. A hazánkban 120 és 130L néven forgalmazott típus a briteknél inkább célszerszám volt, mintsem élményautó, ezért nem is igazán szerették, de a Skoda védelemére szóljon, hogy zokszó nélkül végezte a feladatát.