Autó hvg.hu 2013. szeptember. 19. 15:18

25 új modellt tervez a Ford a következő 5 évben

Ezzel szeretnék felélénkíteni a még mindig alacsony európai keresletet.

A Ford 2008 és 2009 között azzal reagált a válságra az Egyesült Államokban, hogy jelentősen kibővítette a modellpalettáját. A taktika annyira bevált, hogy az európai piacon is hasonló megoldást terveznek, nyilatkozta Barb Samardzich, a Ford európai termékfejlesztési igazgatója. „A stratégiánk ugyanaz lesz, mint Észak-Amerikában, vagyis a legjobb portfólióval kell rendelkeznünk, amikor az európai gazdaság kilábal a mostani helyzetéből.” – árulta el Samardzich.

Ford
Ford

Stephen Odell, a Ford Europe vezérigazgatója a Frankfurti Autószalonon konkrétumokat is elárult, ami a korábbi tervekhez képest még nagyobb modelloffenzívát vetít előre. Tavaly ugyanis még csak 15 új modell bevezetését tervezték 5 éven belül, most viszont már 25 új modellel számolnak 2018-ig. Odell azt is hozzátette, hogy új típusok nem várhatóak, hanem csak új generációs modellek és felszereltségi szintek.

Így azért már teljesíthetőnek tűnik 25 új modell bemutatása, hiszen a jelenlegi kínálat is nagyjából ennyi típusból áll, amikhez öt éven belül biztosan hozzányúlnak, ha más nem egy ráncfelvarrás erejéig. És a Frankfurtban bemutatott Mondeo Vignale is az új stratégia szerint készült, hiszen egyszerre leplezték le a megújult Mondeót és az új felszereltségi szintet, ami a Titanium-nál is több extrát és személyre szabhatóságot biztosít az ügyfeleknek.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2024. december. 18. 06:30

Kritikus vélemények: főtanácsadót rúgtak ki, és egy bíró ellen is fellépett a Kúria

Koncentrált támadássorozat indult a Kúrián Kovács András tanácselnök ellen, miután egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Integritási és fegyelmi eljárás mellett úgy függesztették fel két évre munkaköréből, hogy az alkalmatlanságát nem állapították meg. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt. A történteknek erős üzenete van az egész bírósági szervezet számára.