Gazdaság hvg.hu 2024. december. 16. 12:25

Orosz kapcsolatokkal rendelkező cseh milliárdosé lett az 500 éves brit királyi posta 

De azért nem kerül ki teljesen a brit kormány ellenőrzése alól a Royal Mail, és továbbra is vizsgálják az esetleges nemzetbiztonsági kockázatokat.

A brit kormány jóváhagyta, hogy eladják a több mint 500 éves Royal Mail postaszolgálatot egy cseh milliárdosnak, Daniel Kretinskynek, aki az EP Group tulajdonosa. Ez az első alkalom, hogy külföldi irányítás alá kerül a vállalat, amelynek eddigi tulajdonosa az International Distribution Services (IDS) volt, és története egészen 1635-ig nyúlik vissza, amikor I. Károly bevezette az állami postai szolgáltatást.

A kormány úgynevezett aranyrészvényt tart fenn, ami azt jelenti, hogy a Royal Mail tulajdonjogát, adóügyi illetőségét vagy székhelyét érintő bármilyen változáshoz a hozzájárulásuk szükséges. Más vállalatoknál is van aranyrészvénye a brit kormánynak, például a fegyvergyártó BAE Systemsnél és az autógyártó Rolls-Royce-nál – írja a Guardian.

Az IDS igazgatótanácsa már májusban beleegyezett a felvásárlásba, már csak a kormány jóváhagyására volt szükség, miután átvizsgálták a nemzetbiztonsági törvényeket és kockázatokat.

A 3,6 milliárd font (1775 milliárd forint) értékű üzletet várhatóan a jövő év elején véglegesen nyélbe ütik. Az EP Group egy sor kötelezettséget vállalt, hogy meggyőzze a kormányt az engedélyezésről. Ezek között szerepel az egyetemes szolgáltatási kötelezettség fenntartása, amely szerint az ország bármely pontjára a hét hat napján, fix áron első osztályú postai szolgáltatást nyújtanak, amíg Kretinsky irányít – ez egy erősebb kötelezettségvállalás, mint a korábbi ötéves ígéret. Az EP Group vállalta azt is, hogy a királyi posta székhelye és adóügyi illetősége öt évig az Egyesült Királyságban marad, és legalább két évig fenntartják az alkalmazottak alapbérét és juttatásait.

A kormány megtiltotta, hogy a Royal Mail osztalékot vagy hasonló kifizetéseket teljesítsen a tulajdonosok számára, hacsak a vállalat nem teljesíti a pénzügyi célokat, és nem javítja a postai kézbesítési teljesítményét. Az osztalékfizetés és a vagyonértékesítés is meg lesz tiltva, amennyiben veszélyezteti az egyetemes szolgáltatást.

Az IDS azt javasolta, hogy a másodosztályú postai küldeményeknél csökkentsék minden második hétköznapra a kiszállítást, és az ügyvezető, Keith Williams szerint más reformokra is szükség lesz majd, ha abból indulunk ki, hogy a szabályozó hatóság (Ofcom) csak a múlt héten több mint 10 millió font (nagyjából 5 milliárd forint) bírságot szabott ki a Royal Mailre a kézbesítéssel kapcsolatos mulasztások miatt.

Az Ofcom vezérigazgatója hétfőn a BBC-nek elmondta, hogy a levélforgalom csökkenése miatt valóban több változtatásra van szükség a vállalatnál. „Jövőre javaslatokat fogunk előterjeszteni, hogy biztosítsuk a postai szolgáltatások fenntarthatóságát, és mindenképpen számonkérjük majd a Royal Mailt a teljesítésben” – mondta Dame Melanie Dawes.

Sokáig dilemmázott a brit kormány, hogy eladja-e a Royal Mailt, mert bár csökkenő, de még mindig igen fontos szerepet játszik az ország kommunikációs struktúrájában. Az üzlet jóváhagyása egy igazi diadalt jelent a cseh milliárdosnak, aki résztulajdonos a Sparta Prága és a West Ham United focicsapatokban is. Vagyona a becslések szerint 9,3 milliárd dollár, több mint 3330 milliárd forint. Barátnője az az Anna Kellnerová, aki egy másik cseh milliárdosnak, a 2021-ben helikopter-balesetben elhunyt Petr Kellnernek a lánya.

Vélhetően további nemzetbiztonsági vizsgálódásra adnak majd okot Kretinsky orosz kapcsolatai: az EP Groupnak részesedése van egy szlovákiai gázvezetékben, amely továbbra is orosz gázt pumpál Európába. A Guardian értesülései szerint Kretinsky tárgyalásokat is folytatott Alekszej Millerrel, az orosz állami gázipari vállalat, a Gazprom vezetőjével, aki Vlagyimir Putyin közeli szövetségese.

Korszakos zseni vagy a politikusokat mozgató oligarcha? – Így tört előre a most Alaszkában elhunyt Petr Kellner

Tragikus véget vetett egy alaszkai helikopterbaleset az egyik leggazdagabb közép-európai üzletember, a Telenorban, a Mallban és a Barionban is tulajdonos életének és karrierjének. Petr Kellnert sokan az amerikai álom megtestesülésének tartották hazájában, Csehországban, ám politikai nézetei sokakat aggodalommal töltöttek el.

zöldhasú
Hirdetés