2013. augusztus. 30. 10:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 30. 17:20 Autó

M5-ös tömegbaleset: több sérült életveszélyes állapotban van

Többen életveszélyesen megsérültek a péntek kora reggeli tömegbalesetben.

Az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt balesetben a három halálos áldozat mellett 30 ember sérült meg, 17 közülük súlyosan – mondta korábban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe (OBSI), a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába, valamint a ceglédi kórházba.

Bálványossy Péter, a Merényi Gusztáv Kórház traumatológiai osztályának vezetője péntek délelőtt azt mondta, kórházukba 11 súlyos sérültet vittek, közülük négy-öt ember állapota életveszélyes. Dévay Katalin ügyeletvezető főorvos később azt mondta, a Merényi Gusztáv Kórházba szállított sérültek egyikének válságos az állapota. Az intézményben ápolt további öt sérült állapota súlyos, életveszélyes. A betegek többsége külföldi, hat román, két német, valamint egy-egy bolgár, szerb és magyar állampolgárt ápolnak az intézményben – tette hozzá az ügyeletvezető.

Tíz sérültet – hat felnőttet és négy gyereket – a budapesti Péterfy Sándor utcai baleseti központba szállítottak. Tóth Ferenc, a Péterfy utcai baleseti központ intézetvezető főorvosa kora délután azt mondta, a gyerekek között van, aki már átesett a műtéten, mások még előtte állnak. Két gyereket ápolnak az intenzív osztályon. A négy felnőtt közül kettőt vettek fel az intézménybe, két sérültet a vizsgálat után elengedtek.

A sérültek jellemzően csonttöréseket, koponya és hasi sérüléseket szenvedtek – sorolta a főorvos. A tíz beteg közül hét külföldi (három gyerek és négy felnőtt), de az állampolgárságukról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni a főorvos. Annyit elmondott, hogy van közöttük román állampolgár is. Pontosabb tájékoztatást a kora esti órákra ígért az intézményvezető.

Szalisznyó Ilona, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház kommunikációs vezetője szerint hozzájuk hat embert vitt a mentőszolgálat, három román állampolgárt és három kurd nemzetiségűt. A sérültek között három felnőtt van, kettőnek súlyos a sérülése, mindketten lábszártörést szenvedtek, egyiküket műtik. Egy embert megfigyelésre a kórházban tartanak gerinczúzódás miatt, három 18 évesnél fiatalabb sérültet pedig ambulánsan látnak el.

Zsíros Lajos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos igazgatója korábban azt közölte, hogy a honvédkórházba négy sérültet vittek a baleset helyszínéről, közülük kettő állapota életveszélyes, sürgősségi műtéti beavatkozás zajlott náluk.

Az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt a tömegbaleset. A katasztrófavédelem Pest megyei szóvivője, Spitz Alexandra korábban azt mondta, hogy egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó karambolozott.

A tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé. A közlekedést az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és 5-ös út felé terelik le a rendőrök. A pályazár miatt már az autópálya Csongrád megyei szakaszán is torlódásra kell számítani.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.