Autó hvg.hu 2013. június. 30. 14:15

Videó: három Ferrarit sikerült összetörni a Ferrari tulajok napján

Minden évben ilyentájt rendezik meg a Ferrari tulajdonosok össznépi dzsemboriját valamely arra alkalmas helyszínen. Az idén talán a szokásosnál is nagyobb volt az amortizáció.

Nem újdonság persze, hogy egy-egy ilyen alkalommal sikerül a pénzes, ám kevésbé tapasztalt autósoknak valami kalandos manőverbe bocsátkozva autójukat összetörtni.

A mostani alkalommal egy Ferrari 430 Scudeira esett áldozatul a belgiumi Spában lévő Formula 1-es pályán tartott rendezvényen. Az autósport egyik legnehezebb kanyarjában az Eau Rouge-ban a sofőr elvesztette az uralmát a gépe felett, amely eltalálta a szegélyt. Ő viszont mindenképpen olcsón megúszta azzal a két 458 Californiával szemben, amelyeket alaposan összetörtek. Szomorú de annál látványosabb pillanatok a jobb sorsra érdemes olasz sportautókról:

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.