2013. június. 26. 15:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 26. 16:16 Autó

Éjjellátó határvadász Land Rovereket vesz a rendőrség

Hat hőkamerás gépjárművet és három speciális buszt adott át az országos rendőrfőkapitány szerdán Budapesten a rendőrség határrendészeti szerveinek.

Az Európai Unió Külső Határok Alap támogatásával beszerzett járműveket ott vetik be, ahol jelentős az illegális határátkelők száma – közölte a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. Az összesen 463 millió forint értékű Land Rover Defender típusú, hőkamerával felszerelt gépjárművek Bács-Kiskun, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nehezen járható határszakaszain teljesítenek majd szolgálatot.

Az okmányvizsgálóval, internettel ellátott, ujjnyomat-azonosítóval felszerelt, útlevélkezelő fülkeként és utasforgalmi szűrőként is alkalmazható úgynevezett "Schengen buszokat" három dunántúli megyében, Baranya, Somogy és Zala területén vetik majd be. A buszokra 76 millió forintot költött a rendőrség.

Emlékeztettek arra, hogy a fejlesztési program keretében június 20-án az ukrán határszakaszon a rendőrség átadta első saját helikopter-leszállóhelyét. A barabási határrendészeti kirendeltség területén megvalósított beruházás célja, hogy támogassa az uniós külső határ őrzését. A fejlesztéssel mintegy 137 kilométeres határszakasz légi ellenőrzése biztosítható, és jelentősen javul a határrendészet reakcióideje.

A most átadott gépjárművektől azt várják, hogy hatékonyabbá válik a határrendészeti ellenőrzés, egyben nő az ukrán, a horvát és a szerb határszakaszon élők biztonságérzete – közölte a rendőrség.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.