Autó hvg.hu 2013. június. 04. 08:32

Befutott az új Nissan Micra

Ősszel érkezik a ráncfelvarrott modell, amin a Juke-ról ismerős stíluselemekkel is találkozni.

A Nissan Micra negyedik generációja 2010 óta kapható, ezért a japánok elérkezettnek látták az időt egy kis kozmetikai beavatkozásra. A ráncfelvarrás eredményeként megújult az autó orra, ami leginkább az átdolgozott lökhárítóról és a lámpaburákról ismerhető fel, valamint a ködlámpák háromszög alakú betétjéről. A hátsó lökhárító szintén új, ahogyan a LED-es hátsó lámpák és az opcionálisan elérhető 16 collos felniszett is.

Nissan

Az utastérben is történtek apró módosítások, így kellemesebb tapintású anyagok kerültek bele, valamint közepes felszereltségtől immáron zongoralakk középkonzol jár, nagyobb, akár 5,8 collos központi kijelzővel és szögletes légbeömlőkkel. Ugyan a méretéből fakadóan nem jelenthet problémát a parkolás a Micrával, de a bizonytalanabb sofőrök már rendelhetik parkolóhely felismerővel is, melynek funkciója, hogy felméri, vajon az autó befér-e a kiszemelt helyre.

A motorpaletta változatlan maradt, vagyis továbbra is az 1.2-es háromhengeres szívó vagy kompresszoros erőforrás közül lehet választani, melyekhez ötsebességes kézi, vagy fokozatmentes CVT automataváltó rendelhető.

Nissan
Nissan
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.