2013. május. 22. 07:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 22. 09:47 Autó

Magyar villanybuszgyártásba szállna be a Siemens

Hazai elektromos buszok gyártásában is partner lenne a Siemens – írja a Világgazdaság.

„Készek vagyunk az itteni iparral együttműködve elindítani az elektromos meghajtású buszok magyarországi gyártását” – mondta a VG-nek Ludvig László, a Siemens Magyarország Zrt. infrastruktúráért és városokért felelős szektorának a vezetője.

Az érdeklődés a lap szerint nagy, az e-buszok használatával pedig meg lehetne kímélni a városok levegőjét a dízelüzemű buszok kormától és szén-dioxidjától.

A Siemens a járműhöz a villamos hajtásrendszert adná, ahogyan ahhoz az e-buszhoz is, amely a múlt télen bizonyította a schladmingi sívilágbajnokságon, akkumulátora állja az emelkedőket és a nagy hideget is. Hasonló jármű váltotta a bécsi, dízelüzemű járműveket is. „Nem kísérletezni akarunk, bevált technikát hozunk” – mondta a szakember.

A társaság élen jár az elektronikus hajtásrendszer (ELFA) fejlesztésében, ennek részeként több autó- és buszgyártóval, például a Volvóval, a Rampinivel is együttműködik. A társaság mutatott már be e-choppert, elektromos versenyautót és kisautókat is, de szívesen elhoznának egy e-buszt is Budapestre.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.