Jól is jöhet az idei bamakósoknak a nagy felhajtás Mali körül. A veszélyes országot ugyan egy csapásra törölték az útvonalból, az utóbbi években kissé lankadni látszó figyelem viszont ezúttal ismét meglehet. Hogy lett a Budapest-Bamakóból Budapest-Bissau? Egyáltalán: verseny ez vagy kalandtúra?
Eleve érdekes felütéssel indult az idei fapados rali. Az eseményt felvezetendő ugyanis az újságírókat éppenséggel egy ötcsillagos szállodába invitálták. Hogy a disszonanciát feloldják, a szervezők egy tízfős termet foglaltak helyszínnek, nagyjából 90 embernek. Mindenesetre a lényeg kiderült, a résztvevők elfogadták a megváltozott feltételeket: a külügy kérésének megfelelően Mali kimarad, csak Bissau-Guinea fővárosáig, Bissauig mennek. Villám Géza (vagyis Szabó Gál András főszervező) közölte: a verseny nem akarták már lefújni, mert a nevezések régen megtörténtek és többen jelezték, hogy a francia részvétellel zajló polgárháború dacára is elindulnak. A pénteken rajtoló versenyen így 420 fő áll rajthoz, ennyien vágnak neki a nagyjából nyolcezer kilométeres útnak. Magyarország után, Szlovénia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Szenegál, majd Bissau-Guinea területén zajlik majd a túra.
Noha a Budapest-Bamako szervezői előszeretettel hangoztatják, hogy az esemény "a Dakar egyetlen szellemi örököse Afrikában", ez az állítás finoman szólva is túlzás. Lehet ugyan vitatkozni azon, hogy a "szellemi örökös" meghatározás alatt mit értünk, de tény: a Dakar egy sivatagi tereprali-futam, amely szerepel a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenynaptárában. Amióta pedig a viadal Dél-Amerikába költözött, klasszikus útvonalát egy másik, az FIA által szintén elismert tereprali-maraton, az idén ötödször lebonyolított Africa Eco Race foglalta el.
A Budapest-Bamakónak amúgy szintén van versenykategóriája, mégis érdemes az eseményt a helyén kezelni: kalandtúraként. És nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebben a tekintetben tényleg a legjobbak közé tartozik. A futam ráadásul minden évben karitatív esemény is: minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ legszegényebb országaiba.
Egy színes társaság
Az idei csapatból kiemelkedik egy nagyjából tízméteres, BMW X5-ösből átalakított limuzin. A gépet, mint elárulták, tízmillió forintért vették egy német honlapot, aztán költöttek még rá itthon is bőven, hogy le tudják szállítani. Ugyanis a kocsira már vár a vevő, valahol távol Afrikában. Ő biztos jó vételt csinált a fehér kígyóbőr betétetekkel kárpitozott, 3000 köbcentis limóval.
A kirívó partyautó mellet azért komolyabb szereplők is megjelentek. itt van például a jobbkormányos, az őshazából éppen időre befutott, ‘63-as Land Rover, négy Angliában dolgozó magyar sráccal a fedélzetén. Ez a kocsi is kapott generált, hogy csak az új motort említsük példaként. És hát indul idén Fekete Pákó is, egy szépen kidekorált Fiat Pandával, unikornissal a tetején. (Amelyet az első alacsonyabb kiálló tárgy le fog szakítani.) Szerepe sokak szerint tovább veszélyezteti a verseny egyébként is vitatható komolyságát, ám az egyik kereskedelmi televízió pénzeli, úgyhogy viszik.
Sokkal komolyabb vállalkozás viszont Kis Adrié, akik egy kerekes székes újságíró lány. Mint mondja ő egy átlagos fiatal, aki nem akar kimaradni semmiből.
A kalandtúra
Ugyan Malit a terrorfenyegetettség miatt nem érinti az idén a karaván, az útvonal így is páratlanul látványos és érdekes. Marokkó semmi máshoz nem fogható változatossága például önmagában is hatalmas élmény: a tervezett menetrend szerint az első ottani tábort az Atlasz-hegység térségében jelölték ki, ahol az évnek ebben az időszakában rendkívül hidegek az éjszakák. Azonban a látvány, a tájkép a szó legszorosabb értelmében mindenért kárpótolja az utazót. A panoráma pompázatos arrafelé, a látótávolság fogalma egészen új értelmet nyer. Igaz, érdemes észnél lenni a hegység átszelésénél: a szerpentinek nem a legjobb minőségűek, sok helyen túl keskenyek, ráadásul korlát sincs mindenhol.
Az út a Draa-folyó völgyében folytatódik, olyan helyeket érintve, mint például az ország délkeleti részének egyik központjául szolgáló, a környékhez képest modern város, Zagora. Nem árt, ha az indulók tudják: itt található a Garage Sahara parányi, az először arra járók számára bizalomgerjesztőnek legkevésbé sem tűnő autószerelő műhelye, ahol azonban a két fiatal mester, Mohamed és Abdoul igazán jól képzett, autók és motorok javításában nem ismernek lehetetlent. Sőt, a magyarokat különösen kedvelik: egyiküknek koronás címerrel díszített szerelő-overallja is van, műhelyük falán pedig ott díszeleg az évek során arrafelé megfordult valamennyi magyar tereprali-versenygép fotója.
Nyugat-Szaharán az átkelés elkerülhetetlen, az út végtelenül hosszúnak tűnik, de az óceánparti autózásba beiktatnak egy rövid kitérőt is, Dakhlát. A parányi félszigeten található modern afrikai város az utóbbi években a vízisportok szerelmeseinek közkedvelt desztinációjává vált, kiteszörfösök és windszörfösök tucatjai hódolnak errefelé a szenvedélyüknek.
Ezt a térséget Mauritánia követi: mivel a 2008-as Dakart az ottani terrorfenyegetettség miatt fújták le, sokan a mai napig megborzonganak az ország nevének hallatán, megfelelő biztosítás esetén azonban aggodalomra úgy sincs ok, hogy Malival határos régióról van szó. Az Africa Eco Race évről évre áthalad az országon: így történt idén is, a mezőny - benne egy magyar versenykamionnal - a helyi hadsereg biztosította őrizetnek köszönhetően semmilyen attrocitásban nem volt része az indulóknak. Az itt töltött néhány nap csodálatos betekintést enged majd a klasszikus szaharai ország és a nomád népek életébe, mielőtt az indulók átlépnek Szenegálba, majd Bissau-Guineába: a sivatagot hátrahagyva ott már Fekete-Afrika mozgalmas, semmi máshoz nem fogható hétköznapjait ízlelhetik meg.