2012. november. 30. 12:04 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 30. 14:02 Autó

Elszállítják a trolit, villamost akadályozó autókat Budapesten

A közösségi közlekedést szabálytalan várakozással akadályozó járművek elszállításáról írt alá együttműködési megállapodást négy fővárosi szervezet vezetője Budapesten pénteken.

Minden akadályozó járművet el fognak szállítani - mondta Tarlós István főpolgármester a megállapodás aláírásakor tartott sajtótájékoztatón. Szerinte rendet a városban csak a centrális irányítás eredményezhet.

A megállapodás szerint decemberben munkába áll egy öt tonna teherbírású speciális szállítójármű, amelyet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) adott át és a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) vizsgáztatott le, illetve üzemeltet, működésékor pedig mindig jelen lesz egy közterület-felügyelő is, aki szabálysértés esetén nyomban intézkedhet.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta, hogy az év első tíz hónapjában 517 olyan eset történt a fővárosban, amikor szabálytalanul várakozó jármű akadályozta buszok, villamosok forgalmát. A legrosszabb a helyzet a 17-es villamos vonalán, ahol 98 ilyen eset történt, a 83-as troli vonalán, ahol 77, és a 15-ös busz vonalán, ahol 42.

Varga Ferenc tűzoltó ezredes, a FKI vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta, ha nem szabálytalanság, hanem például műszaki hiba vagy baleset miatt van szükség a jármű eltávolítására, akkor a legközelebbi olyan helyre viszik, ahol nem képez forgalmi akadályt, ha azonban szabálytalanság történt, akkor egy tárolóhelyre szállítják.

Egy szabálytalanul várakozó jármű elszállítása összesen akár több százezer forintjába is kerülhet az autósnak. Budapest Főváros Közterület-felügyeletének (BFKF) tájékoztatása szerint ha egy autó úgy parkol, hogy e miatt nem tud közlekedni busz, troli vagy villamos, akkor szabálysértés történik, és ezért a helyszíni bírság 50 ezer, a szabálysértési bírság 150 ezer forint lehet, a jármű elszállításának költsége 20 ezer, az őrzése pedig napi 1200 forint.

A megállapodást Pető György, a BFKF igazgatója, Varga Ferenc fővárosi katasztrófavédelmi igazgató, Vitézy Dávid, a (BKK) és Klug Lajos, a FKF Zrt. vezérigazgatója írta alá a közösségi közlekedést súlyosan veszélyeztető, szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállításáról.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.