Autó hvg.hu 2012. november. 19. 17:58

Automataváltós biciklit dolgoztak ki

Bluetooth-képes mobillal, egy elektronikus váltószerkezettel és néhány szenzorral megoldották, hogy egy kerékpár hasonlóan az autókhoz, emberi beavatkozás nélkül folyamatosan váltogssa a megfelelő nyomaték fenntartáságoz az áttétleleket.

A szenzorokat a hajtótengelyen és kerekeken helyezték el, ezek átküldik a nyomatékadatokat a sebességadatokkal együtt az okostelefonos alkalmazásnak. A telefonra telepített kis szoftver pedig folyamatosan kiszámítja, milyen áttételt kell választani a szerkezetnek ahhoz, hogy a beállított ideális értékek fennmaradjanak - számolt be a wired.com.

Cambridge Consultants

Amennyiben a kerékpáros maga szeretné kiválasztani a fokozatokat, azt is megteheti a kormányra helyezett kézi váltóval, amely szintén elektronikusan működik, Bluetooth-kapcsolat segítségével küldi el a parancsokat az elektronikus váltónak. 

A prototípustesztek már le is zajlottak, olyan profi kerékpárosok bevonásával, akik beállíthatták a váltókat úgy, ahogyan az nekik a leginkább komfortos. A megoldást kidolgozó Cambridge Consultants cég vezetője elmondta, hogy méréseik szerint a rendszer egy évig tud üzemelni egy elemmel. További fejlesztés lenne a váltón, hogy GPS kapcsolattal lássák el, amelynek köszönhetően jelezné a közelgő emelkedőket, és felkészítené a váltót is a másfajta terhelésre. 

Az automata bicikliváltót hamarosan forgalmazzák is, bár konkrét árat még nem közöltek, de önmagában egy elektromos Shimano Di2 váltó ára is 3000 dollár.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.