Autó hvg.hu 2012. október. 10. 15:26

Takarékoskodni, azt tudunk: 1646 km egy liter üzemanyaggal

Bioetanollal is a világ második legkisebb fogyasztású járműve lett a kecskeméti főiskolások Megaméter nevű prototípus autója.

 

A Megaméter verseny közben.
GAMF
Javított is tavalyi eredményén a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata az alternatív hajtású járművek spanyolországi versenyén, Cartagenában. Benzinnel 2696 kilométert, alkohollal – az idei verseny eredménye szerint – 1646 kilométert tudna megtenni a kecskemétiek Megamétere 1 liter üzemanyaggal.

Tavaly ugyanitt 1335 km/liter eredménnyel zártak az első helyen. Idén 311 km-t javítottak tavalyi eredményükön és ezzel nemcsak a pályacsúcsot döntötték meg kategóriájukban, hanem világviszonylatban is a második helyre kerültek.  A világon is csak egy francia csapat teljesített már jobbat ennél az eredménynél.

Az alkoholos üzemhez a motor számítógépes vezérlésén kellett alakítaniuk, amelyhez a szükséges teszteket fékpadon végezték el. A járműveknek négy kört, mintegy 13,7 km-t kellett megtenniük legalább 25 km/órás átlagsebességgel, s az öt próbálkozási lehetőség közül a három legjobb átlagát vették a végeredményhez.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.