Autó hvg.hu 2012. július. 13. 14:09

Újfajta táblák a közlekedésben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség újfajta figyelmeztető táblákat helyeztetett ki a gyalogosok védelmében.

A lakott területen kívül az éjszakai órákban bekövetkező, gyakran tragédiába torkolló, gyalogos-balesetek megelőzése érdekében, saját tervezésű figyelemfelhívó jelzőtáblákat helyezett ki, mely a megye területén több veszélyeztetett útszakaszon is látható lesz.

Az első táblák kihelyezésére ma délelőtt került sor Balkányban, illetve Szakolyban. A település végét jelző közlekedési jelzőtáblák elé kihelyezett táblák elsősorban a gyalogosok figyelmét hívja fel arra, hogy lakott területen kívül hogyan közlekedjenek szabályosan és biztonságosan, de az autósok számára is figyelmeztetésként szolgálhat majd, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, számítsanak út szélén közlekedő gyalogosokra.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.