1300 vidám kilométert töltöttem a Volkswagen Transporter kombi volánjánál, vezettem padlógázzal autópályán, kínlódtam 1600 méter magasan 30 centis hóban és árokszélre húzódva vártam az autómentőt az 51-esen.
Erről az incidensről nincsenek szép emlékeim. Átvettem a T5-öst, készítettem pár naplementés képet az autóról, majd hazaindultam, hogy a reggeli osztrák út előtt pihenjek egy jót. Kilencven kilométer/órás sebességgel robogtam az 51-esen a késő délutáni szürkületben, amikor a Bugyi-Taksony elágazás előtt 1000 méterrel rángatni kezdett a T5-ös, aztán kigyulladt a motorvisszajelző és rohamosan lassulni kezdett az autó. Gyorsan visszakapcsoltam, próbáltam ráindítani, és vészvillogóval megúszni egy ráfutásos balesetet, valamint azt, hogy ne a döglött kutyák mellé boruljak az árokba, hanem valahogy sikerüljön lekormányozni az autót az árok és az aszfalt közé. Nem volt megnyugtató az az egy centi, ami rálógott az útra, de mozdítani nem bírtam a kocsit, csak a rémület tartotta bennem a lelket. Sok lehetőségem nem maradt: vagy megfagyok, vagy belém rohan egy kőszállító, esetleg egy kólás kamion. Csak az alibim kedvéért kitettem a háromszöget és bízni kezdtem a fennvalóban és a VW segélyszolgálatában. A segélyhívás után 40-45 perccel meg is érkezett az autómentő. Addigra pont kezdtem elveszíteni a hitemet a német népautóban. Visszavittük a kocsit a feladóhoz és ott kaptam egy ugyanolyant, igaz a második nem 86 ezer kilométert futott, hanem 106 ezret. Bizakodásra nem volt okom. Félve tettem meg a hazautat, és kissé álmatlanul készültem a hosszú útra, sok kabáttal és pulóverrel, ha mégis lerobbanunk, legalább ne fagyjak meg.
Előreszaladok az időben: a teszt végére kiderült, hogy nem a T5-ös volt hibás, persze nem is énrám fogták a lerobbanást, hanem rákenték az idegenkezűségre. A 26 kilométer után velem szakító Transporterben üzemanyagtankot kellett cserélni, mert valaki megpróbálta leszívni a tartályt és komolyabb kárt okozott ezzel, mint a lopással: valami bekerült a tankba és az tönkretette az üzemanyag-szintjelzőt, így a kijelző mindig fél tankot mutatott. A fennakadás oka így egyszerűen az volt, hogy elfogyott az üzemanyag.
A kilencszemélyes Transporter kisbusz nem egy erőművész. Kétliteres turbódízel motorjába 84 lóerő és 220 Nm szorult. Ez annyira kevésnek tűnt, hogy tanult kollégáim nem hitték el és képesek voltak 3G-s kapcsolatot igénybe venni utazásunk során, hogy megnézzék az autó adatlapját. Én még 85 lóerőt hazudtam nekik, de az igazság részegítően hatott. Mire elég 84 csupasz lóerő? Mindez egy kéttonnás kisbuszban. A számok alapján nem értettük, hogy mehetett ez a jármű 106 ezer kilométert ilyen vérszegényen? Ám, kiderült, nagyon jó kocsi ez. Annál is inkább, mert mikor a teszt végén átültem egy 115 lovas 1,6-os dízel szedánba, halványabbnak, erőtlenebbnek éreztem azt, mint a kisbuszt.
Sík úton nincs gond, városban tartjuk a ritmust, de autópályán sem kell megijedni, miután felgyorsultunk. Ez eltart egy ideig, a felhajtás utáni 70-80 kilométer/órás kezdősebességet 130-ra feltornászni percekbe telik, de ha egyszer lendületbe jövünk, akkor képes tartani ezt a tempót. Emelkedőn padlógázzal 135-ről 100 kilométer/órára esünk vissza, ilyenkor érdemes iszkolni a belső sávból. Kellő gyakorlás után - főleg lejtőn - 150 fölé is felkergethetjük a mutatót, GPS szerint is mentem annyival, annál többet nem bír, utazótempónak a 130-135 az ideális.
Az előzést háromszor is meggondoljuk, vagy nagy merészség kell, vagy nagyon hosszú szabad pálya, a visszakapcsolásnak nincs értelme (a sebességváltó ötfokozatú), csak hangosabb lesz az autó, menni nem megy. A padlólemezen 42,5-ös méretű bakancsnyi bemélyedést hagytam maga után, királyság 500 kilométert padlógázzal menni egyhuzamban. Magyar traffipaxokra immunis a T5-ös, az autópályán lesben álló háromlábúak és telepített kamerák sem tudnak vele mit kezdeni, bármennyire is nyomtam, a fotóra kevés volt a lendületem.
Kicsi erő kis fogyasztással társul, az 1300 kilométeres teszt során 8,33 literes átlagfogyasztást mértem 100 kilométerenként, téli üzemben, 1000 kilométert autópályán megtéve, öt személlyel és sok csomaggal. Az ülések kényelmesek, aludni is lehet a kocsiban. A nagy tolóajtón át kényelmes a be- és a kiszállás. Az extra manuális félautomata légkondícionáló (felára 300 ezer forint) jóvoltából külön szabályozható a hőmérséklet a vezetőfülkében, vagy együtt a vezetőfülkében és az utastérben. A tükrök kézi mozgatásúak, nem fűthetők, parkoláskor érdemes segítséget kérni, méretes a kocsi. A tesztelt rövid tengelytávú változatban az első üléssor egy kettős ülést, illetve egy előredönthető egyszemélyes ülést tartalmaz. A második üléssor egy előredönthető háttámlájú hármas üléssort tartalmaz.
Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.