Két ember meghalt, amikor személyautójuk kamionnal ütközött az M70-es autóúton, csütörtökön délelőtt.
Halálos közúti közlekedési baleset történt csütörtökön délelőtt nem sokkal fél tíz előtt az M70-es autóúton a 15. és 16. kilométer között, a határ felé - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A baleset a csörnyeföldi pihenőtől mintegy 500 méterre a szlovén határ felé történt. Egy román rendszámú kisteherautó és egy szintén román rendszámú Fiat típusú személyautó ütközött - tudta meg a Zalai Hírlap. A balesetben egy magyar rendszámú kocsi, egy Ford Focus visszapillantó tükrét is elvitte az egyik jármű.
A Fiatban helyet foglalók közül két személy a helyszínen elhunyt, holttestüket nem sokkal 10 óra után emelték ki az autóból. Úgy tudni, az áldozat egy középkorú nő és egy férfi.
A katasztrófavédelem ügyeletén elmondták az elsődleges adatok szerint a két halálos áldozat mellett a balesetnek még egy sérülje van. A Zalai Hírlap úgy tudja, ő a kisteherautó vezetője.
A mentők mellett a katasztrófavédelem lenti egysége vonult helyszínére, a rendőrség egészpályás útlezárást vezetett be.
A halálos baleset alig egy kilométerrel távolabb történt attól a szakasztól, ahol egy hónappal ezelőtt hatan haltak meg egy román autóbusz és egy szlovén kamion balesetében. Az autóútnak ez a szakasza kétszer egy sávosra szűkül.