2010. május. 14. 08:59 automenedzser.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 14. 06:56 Autó

Gondolatvezérelt bionikus karral szerzett jogsit egy férfi

A 22 éves Christian Kandlbauer négy évvel ezelőtt húszezer voltos áramütés következtében vesztette el mindkét karját.

A 22 éves Christian Kandlbauer négy évvel ezelőtt húszezer voltos áramütés következtében vesztette el mindkét karját. A technika fejlődésének és az intenzív rehabilitációnak köszönhetően a fiatalember ismét önálló életet élhet, ráadásul az autóját is maga vezetheti.

A gyógyászati segédeszközöket gyártó Otto Bock vállalat szakemberi szerint az általuk fejlesztett bionikus művégtag az első, amely a laboratóriumi tesztelést követően a mindennapi használatra is alkalmas.

A technológia lényege az úgynevezett célzott izombeidegzési (TMR) eljárás. Kandlbauer esetében az amputált végtagot korábban vezérlő idegeket a mellkasi izmokba ültették át. Az áthelyezett idegek lehetővé teszik, hogy az agyból a kar irányítására érkező impulzusok a mellkasi izmokba érjenek. Ezek az izmok pedig annyira felerősítik az agyból érkező jeleket, hogy a mellkas felszínére helyezett elektródákkal képesek felfogni azokat. A jeleket egy mikroszámítógép értelmezi, amely a gondolattal egy időben az utasításokat a művégtagba továbbítja.

A bionikus kar annyira tökéletes, hogy használója valódi karjának érzi azt. Az osztrák fiatalember nemcsak a vezetést és a munkáját tarthatja meg, hanem egy pohár sört is bármikor megragadhat - adta hírül a BBC.

Az első bionikus végtag operációra 2004-ben került sor az Egyesült Államokban. Ekkor a nyaktól lefelé teljesen bénult 25 éves Matthew Nagle kapott olyan művégtagot, amellyel televíziót kezelni, tárgyakat mozgatni és még levelezni is tudott.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.