am

Van benne erő, stílus, vezető köré épített műszerfal, mind-mind régi saabos reminiszcenciák. Az ember azt gondolná ez elég is. Ha viszont véletlenül nem így gondolná, akkor félelmetes hasba akasztós dumával és a svéd luxusautók gyorsulását meghazudtoló tempóval próbálják a forgalmazó agresszív ügynökei levenni a lábáról, sőt, egyenesen belepréselni egy drága Saab vezetőülésébe. Persze, a Saabbal nemcsak rideg vasat, hanem életérzést is veszünk, de ha az utcáról esnék be, kicsit sem lenne meggyőző a kiszolgálás: nyilván fontos dolgok után gondterhelt arccal siető öltönyös-nyakkendős alakok, akik, ha végül figyelemre is méltatnak, kicsit leereszkedőre sikerült műmosollyal zengik a márka dicséretét. Félreértés ne essék, információ tekintetében borzasztóan jól képzettek, álmukból felébresztve fújják a fontos adatokat, de pökhendi, lehengerlő modoruk nem illik a visszafogott eleganciát sugárzó vagy sugározni kívánó Saabokhoz. Lázas éjjeleken arra riadok fel, ahogyan újra és újra nagy mellénnyel kioktatnak: az átlag Saab-vevő legalább 150 milliót érő házban lakik, no meg hogy Skandináviában éjjel-nappal fejlesztik a kocsikat, de direkt lebutítják a fejlesztéseket, mert túl konzervatív a Saab-vásárló, és rosszul esne neki, ha az automata váltó manuális tologatásnál gyorsabban váltana egyesből kettesbe.

am

A szép kocsik és az unszimpatikus eladók között feszülő ellentét súlyos kognitív disszonanciát okoz, de csak addig, amíg meg nem ismerkedek egy nagyon rokonszenves eladóval, akibe véletlenül botlok bele egy fényes szombat délelőtt. Persze rögtön kiderül, az életben nem találkoznék vele, mert ő kizárólag diplomatáknak árulja a kocsikat. A szimpatikus illető – ellentétben a többiekkel – még azt is hajlandó beismerni, ha tévedett: a tesztelt kocsi 370 Nm-es nyomatékkal bír, nem 400-al, ahogyan ő korábban állította (egyébként nagyjából igaza volt: az automata, amit vezettem éppen 30 Nm-el ad le kevesebbet, mint a kéziváltós). De legalább beismerte!

Na, de ez a rovat autó-, és nem dealer-teszteket közöl, úgyhogy lássuk a verdát. A duplaturbós dízel Aero – kollegám állításával szemben – teljesen rendben van. A 180 lóerő éppen elég az élményautózáshoz, és ahhoz, hogy ne kelljen erőlködni előzésnél, gyorsulásnál, mi több, egy a Porsche Hungária vezetői bugyrait is megjárt barátom eleinte nem is akarta elhinni, hogy gázolajos autóban ülünk.

am

De ha már fejlesztések: ugyanaz a „hiba” megvan ebben a Saabban is, mint a tíz évvel ezelőtti kabrióban is: az anyósülésre helyezett laptop-táskám miatt folyton ég a műszerfalon a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető lámpa. Amikor ezt viccesen szóvá tettem a forgalmazónál, rögvest letromfoltak azzal, hogy miért kell ilyen nehéz hordozható számítógéppel járnom. Az persze teljesen rendben van, hogy a vélt vagy valós csóróságom miatt anyáznak, meg hát a friss céges laptop valóban nem 20 dekás csúcsmodell, de azért öt kilónál nem igen lehet több táskástul és vezetékestül sem.

am

A furfangos pohártartó is a régi, örömmel nyugtázom viszont, hogy eltűnt az elődmodellben debütált, a műszerfal tetejére helyezett, zöld színű, totálisan felesleges, digitális visszajelző panel. Ez is hozzájárul, hogy az utóbbi évtized valószínűleg legegyszerűbb, legletisztultabb Saab-műszerfala fogad minket. A nagyképernyős navigációnál láttam már szebbet, pixeldúsabbat és kellemesebbet, de a pár nap végére ezzel is sikerült megbarátkoznom. Nem tudom, milyen navi nélkül a műszerfal, de ezzel együtt kis túlzással csodálatos. Szép, minőségi, de ellentétben a korábbiakkal, nincs agyonzsúfolva gombokkal, tekerőkkel, tényleg csak a legszükségesebbek vannak szem előtt, s megkockáztatom, még feng-shui-szakértők is elismerően bólintanának. Ráadásul nem kell – mint némely német konkurensnél – tekerős joystickokkal vesződni, az elfoglalt yuppie vagy topmenedzser nem akar hosszú éjszakákon át görnyedezni a használati utasítás vaskos kötete fölött, urambocsá’ a fittnek és virulensnek látszani akaró nyugdíjas miért állítsa mindig maximumra a hangerőt kissé már remegő keze miatt?

Esztétikailag az sem zavaró, hogy a korábbi szisztémát megváltoztatva az automata váltó sportgombját kitették a kormány mellé, viszont csak alapos utánjárás után derült ki, mit jelent a fölötte figyelő „–” jel. Szabad fordításban: „köcsög vagy, hogy nem kabriót vettél” – ennek a gombnak ugyanis csak a ponyvatetős Saabokban van értelme, azokban a tetőt lehet nyitni és csukni vele.

am

A kellemes műszerfal és a kényelmes, jó sok irányba állítható ülések nagyon otthonossá teszik a vezetést. Nem úgy, mintha tradicionális angol plüsskanapén nyúlnék végig, hanem mintha a kedvenc londoni klubom bőrfotelében nagy tétben kártyáznék a Felső Ház tagjaival; nyugodt körülmények között is izzadna a tenyerem.

Mert ez a tenyérizzadós Saab-fíling szerencsére nem veszett el. Tudom, sokan szidják az új kormánykereket amiatt, hogy túl nagy vagy éppen túl vékony, lehet, nekem kicsi a tenyerem, de engem semmi nem zavart a volánban. Persze, lehet, hogy nyáron hozzáégne a kezem a fémbetéthez, de most már hűvös van, mégsem fagytam oda egyszer sem. Az első kerekekre nehezedő erő miatt kell is valami kemény kapaszkodó, nehogy kicsavarja a volánt a kezemből az erő. Van olyan finnyás szakértő, aki szerint ez a csavarós érzés hiba. Szerintem meg ez adja meg a férfiasságát a már-már túl kényelmes autónak.

am

Kombi 9-3-as tesztünknél kicsit szidtam a hátsó lábteret, pontosabban annak hiányát, nos, ez a szedánban sem lett nagyobb, növekvő lánygyermekem, ha nagyon akarja, pár hónap múlva már vígan le tudja rúgni a vesémet a gyerekülésből ebben a kocsiban is. A csomagtartó nyilván szűkösebb, mint a kombiban, de egy szedánhoz képes azért nem rossz, meg a csomagtérből bütykölve ugyan, de könnyen és elegánsan ledönthető a hátsó ülés.

am

Az igazi kárpótlás azonban a dízelmotor. Nem csak az erő miatt, hanem azért is, mert ez életem első olyan Saabja (pedig már vezettem párat), amelynek nemcsak vezetéskor, de tankoláskor is kifejezetten örülök. 180 ló feszül alattam, cikázom jobbra és balra, kondenzcsíkot húzok magam után az autópályán az óránként 195 kilométeres sebességig teljesen egyenletes erővel gyorsuló kocsival (lehet, hogy fölötte is, de családdal voltam…), ennek ellenére, ha belepusztulok, akkor sem tudok 10 liternél vastagabb fogyasztást kicsikarni belőle. Városban, dugókban sem eszik ennél többet, és tessék megkapaszkodni: autópályán a tempomatot beélesítve, 110 körül kereken négy litert fogyasztott. Na, a régi, legendásan méretes Saab-fogyasztás tradícióját végképp nem hiányolom!

De kell is nyomni neki, mert a külső visszapillantók némileg zavaróak: valahogy úgy van hajlítgatva a tükör, hogy állandó rettegésben élek, ha nem túl éles szögben hátulról vágna elém valaki, nem biztos, hogy a tükörből észrevenném. Jó, lehet, hogy csak megszokás kérdése, és még néhány nap alatt megszoktam volna, mindenesetre szerencsésnek érzem magam, hogy a holttér pontos nagyságát-kicsinységét nem kellett a valóságban bemérnem. Persze az is elképzelhető, hogy sosem kell használni a visszapillantót – az emberek általában tisztelettudóan beengednek, vagy igyekeznek gyorsan elkotródni az utamból; kicsit talán különc módon, de azért még mindig tekintélyt parancsol egy Saab. A három nap alatt ketten toltak csak le nagyon durván az autópályán: egy nagy Volvo terepjáró, és egy bálna BMW. Más nem is próbálkozott. A tesztelt autó további nagy előnye, hogy nem igen lopkodják, tehát ha valaki prémium autót szeretne venni magának, és nem akarja, hogy másnap elkössék, akkor e tekintetben mindenképpen ajánlatos megfontolni a svéd márkát. 

am

Ami a Saab-motorokat illeti, annak ellenére, hogy szépen kerreg és húz a TTiD Aero, nem tudom, meddig lehet még a kissé régi motorokat felspécizgetni. A Honda ráállt a négyhengeres benzines motorok fejlesztésére, és nagyon jó eredményeket produkál, s hadd ne zengjek ódákat most e helyütt a BMW gázolajos erőforrásairól. A trollhatteniek másik utat választottak, és főleg az archaikus 2 és 2,3 literes motorokat pofozgatják, s úgy tűnik, a másoktól „kölcsönzött”, egyébként nagyon jó, benzines 2.8-as V6-os és dízel 1,9-es motorokat bütykölgetik (GM-Fiat fejlesztés) napestig. Most már duplaturbós változata is van e két utóbbinak, de kérdés, mi jöhet még? Egy negyedik és egy ötödik turbófeltöltő? Nem kellene a skandináv éceszt mást módon is alkalmazni?

Például úgy, ahogyan az a dizájnban megjelenik: az új 9-3-as kívülről (is) csodaszép. A 9-5-ös orrát fájdalmasan elcsúfították egy alapos túlkrómozással, de a friss 9-3-as szériánál találtak egy mattabb színt, és kicsit vissza is fogták magukat. A kevesebb több lett: tesztautónk nagyon agresszív, harapós orrú kiscirkáló, s ha valaki meglátja a visszapillantóban, rögvest lehúzódik. A dizájn tekintetében csak egyetlen, rejtett dologba tudok belekötni, az viszont súlyos mínusz: a 9-3-as vitathatatlan szégyene a tanksapka. Ennél gagyibb fércművet utoljára tíz éve láttam egy dél-koreai kisautón, de ott nem is számítottam másra. De hogy egy Saabnál a kívülről korrekt fedő alatt egy ócska, GM-feliratú plasztik kupak virítson?! Nem kell ahhoz túlkoros griffmadár-rajongónak lenni, hogy az ember hangosan szidja a General Motors nénikéjét. Az egyedüli enyhítő körülmény csak az, hogy még aktív élményautózásnál sem kell gyakran nyitogatni a fedőt…

Izsák Norbert