Noha az időjárás a hazaihoz képest hűvös és kissé barátságtalan Alsó-Sziléziában, a helyszínválasztás nem véletlen.
Noha az időjárás a hazaihoz képest hűvös és kissé barátságtalan Alsó-Sziléziában, a helyszínválasztás nem véletlen. A General Motors immáron az Európai Unión belül, a lengyelországi Varsóban is gyártja a Genfi Autószalonon bemutatkozott új Aveót, alátámasztva ezzel a közép-kelet-európai régió növekvő stratégiai jelentőségét a márka számára.
Mint az Elizabeth Moscatótól, a Chevrolet brand- és marketing igazgatójától megtudhattuk, az Aveóra a márka legfontosabb európai modelljeként tekintenek. A korábban Kalos néven futó Aveo pályafutása 2002 nyarán indult el, s 2006-ig 328 ezer darab talált vevőre. Máig több mint 440 ezer Aveo/Kalos futott ki Európa útjaira, a legtöbb Ukrajnában és Spanyolországban. (összesen 63 ezer), utánuk Oroszország (44 ezer), Olaszország (35 ezer 700) és Németország (30 ezer 600) következik.
Az öreg kontinensen a Chevy eladásainak 28 százalékát – 2007-ben ez 111 ezer értékesített példányt jelentett - ez a masina adja. Az új verzió ötajtós változata április óta kapható, a háromajtós pedig június közepétől jelenik meg a márkakereskedésekben.
A háromajtós modell nyúzópróbájára Wroclaw környékén került sor, ahol a természeti szépségek és a város ódon hangulata olyan különleges elegyet képeznek, ami lázba hozza az érdeklődő tollforgatót. A teszt alanya első ránézésre tovább fokozza ezt az érzést: elődjénél négy centivel hosszabb, mégis kicsi és kecses, ugyanakkor a megújult – a gyártó szerint olasz design ihlette - külső a hálós hűtőmaszkkal, a lámpák különleges, elnyújtott formájával igazi vagányságot, sportosságot kölcsönöz a járműnek.
Érdekesség a felségjelzés elülső elhelyezése: a nagyméretű Chevrolet-logó a hűtőmaszk alatt, a lökhárítón kapott helyet, s a kocsin felfedezhető egy fura design-elem is. Ez a külső tükrök előtt elhelyezkedő kicsiny rács, aminek szerepe ugyan nincs, de mindenképpen fokozza az autóval kapcsolatos dinamikusság-érzetet. Az oldalnézetet a széles váll és a végighúzódó karcsúsítás határozza meg, míg hátulról az átlátszó lámpaegység kerek fényforrásai tűnnek szembe.
A megújulás szele a kellően tágas – a 998 milliméteres fejtér és a 898 milliméteres hátsó lábtér csúcsértéknek számít - utasteret sem kerülte el: kényelmes ülések, kellemes műszerfal, puha tapintású borítás, krómbetétek és lekerekített szellőzőrostélyok fogadják a vezetőt és elől ülő utasát. Az autó egyik büszkesége a kormányról is vezérelhető audiorendszer: bár a hangzás lehetne jobb is, a hifi kifejezetten szép, teljesen beleolvad a középkonzolba. A készülék MP3-fájlok lejátszására is alkalmas, plusz pont azonban, hogy az egységhez MP3-lejátszónkat is csatlakoztathatjuk.
<[[ Oldaltörés: Szerethető kisautó ]]
A csomagtér alaphelyzetben mindössze 220 literes: hűtőszekrények, a gyermek íróasztalának szállítását ebben a formában nem teszi lehetővé, egy-két útipoggyász viszont kényelmesen elfér, ráadásul a hátsó ülés lehajtásával a tér növelhető, egészen 980 literesre.
A meggyőző külső után a menetpróba sem okozott csalódást, Alsó-Szilézia festői tájain, a mesebeli kastélyok birodalmában roppant kellemes volt az utazás a kis masina volánja mögött. Esőben, napsütésben, hegyen, völgyön, kanyargós és sáros utakon egyaránt nyúzhattuk az Aveót, ami jól viselte a megpróbáltatásokat. A kis Chevy nem versenyautó, ennek ellenére mindkét motorváltozatban - az új 1,2-es 84 lóerős és a tökéletesített 1,4-es 101 lóerős – jól gyorsul, s mint arról a lengyel autópályákon meggyőződhettünk, a sebességre sem lehet panasz. Az egyetlen probléma talán a váltó: egy finomabb, pontosabb szerkezettel méginkább fokozható lett volna a vezetés élménye.
Noha a két nap alatt teljesített közel 250 kilométer alatt a fogyasztást nem sikerült alaposabban kivesézni, a gyártó ígérete szerint az Aveo/Kalos korábbi legfőbb problémáját megoldották a mérnökök és mindkét motorváltozat fogyasztása jelentős mértékben csökkent. Az 1,2-es állítólag 14 százalékkal kevesebbet – körülbelül 5,5 litert - fogyaszt elődjénél, ami nemcsak a tulajdonos pénztárcájára lehet jótékony hatással, hanem a környezetre is: a szén-dioxid-kibocsátás 132 gramm/kilométer. Az 1.4-es esetében gyári közlés szerint a fogyasztás 6,7 literről 6 literre esett vissza, ami nagyjából tíz százalékos csökkenést jelent, míg az emisszió 142 gramm/kilométer.
Az új Aveo kompaktautóként többféle célcsoportnak is megfelel: Nyugat-Európában főképp második járgányként, városi használatra veszik, elsősorban háromajtós karosszériával. Közép-, Kelet- és Dél-Európa feljövő piacain viszont teljes értékű családi kocsiként szerepel, ezért errefelé várhatóan a négy- és az ötajtós verzió lesz a favorit.
Az alapváltozatból nem hiányzik a vezető- és utasoldali légzsák (az utóbbi kikapcsolható), az MP3-as CD-rádió és az állítható ütemidejű ablaktörlő. Az LS-ben már van színezett üveg és elektromos első ablakemelő is, opcióként pedig 15 hüvelykes alumíniumfelniket, bőrkormányt és –váltógombot, fedélzeti számítógépet, távvezérlős központi zárat és automatikus klímaberendezést lehet kapni hozzá.
A szerethető kisautó egyik legfőbb fegyvere az ár: a Chevrolet honlapja szerint az 1,2-es alapmodell ajánlott bruttó kiskereskedelmi ára 2,499 millió forint, míg az 1,4-es prémiumváltozatához 3,403 millióért lehet hozzájutni.
Mészáros Sándor
Mészáros Sándor
[[ Oldaltörés: Műszaki adatok ]]
Chevrolet Aveo 1,2 16V/1,4 16V | |
MOTOR | |
Hengerűrtartalom (cm3) | 1206/1399 |
Környezetvédelmi besorolás | EURO 4 |
Max. teljesítmény lóerő | 84,4 lóerő 6000-es fordulaton/ 100,6 lóerő 6400-as fordulaton |
Max. nyomaték: Nm | 114 Nm 3800-4400-as fordulaton / 131 Nm 4200-as fordulaton |
MÉRETEK | |
Tengelytáv (mm) | 2400 |
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 3920 / 1680 / 1505 |
Csomagtér | 220-980 liter |
Saját tömeg (kg) | 1030-1093 |
MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
Végsebesség (km/h) | 170/175 |
Gyorsulás 0-100 km/h (mp) | 12,8/11,9 |
FOGYASZTÁS (l/100 km) | |
Vegyes | 5,5/5,9 |
Tesztfogyasztás | n.a. |
CO2 kibocsátás (g/Km) | 132/142 |
ÁRA | 2,499/3,403 millió forint |