2008. május. 13. 19:22 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 13. 19:21 Autó

Nem hághatják át a közlekedési szabályokat a miniszterek sem

A németországi Hessen tartomány konzervatív vezetésű ügyvezető kormánya elállt kedden attól a tervétől, hogy mentesítse a kormány tagjait a közlekedési szabályok betartásának kötelezettsége alól.

A hesseni közlekedési minisztérium bejelentette, hogy a kormánytagok szolgálati útjaira vonatkozó kivételezés terve "nem talált megértésre a lakosság körében". Ezért a jövőben csak a tartományi kormányfő, illetve a belügyminiszter hághatja át a közlekedési szabályokat biztonsági okokra hivatkozva. 

Az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) már tavaly indítványozták, hogy szüntessék be a kivételezés gyakorlatát a kormányzati tisztségviselőkkel szemben, ám az akkor még abszolút többségben kormányzó CDU elutasította a kezdeményezést. Most azonban a kisebbségbe került kormány - tartva a valószínű kudarctól a törvényhozásban - visszavonta azt a javaslatát, hogy törvényben engedélyezzék a sürgős szolgálati úton levő tisztviselők közlekedési szabálysértéseit.

"Végre véget vetnek annak, hogy miniszterek és államtitkárok mindenféle következmény nélkül megsérthetik a közlekedési szabályokat, míg az átlagembert pénzbírsággal és büntetőpontokkal sújtják" - üdvözölte a hesseni kormány döntését Hildegard Pfaff SPD-képviselő

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?