Miniszterek, tanácsadók, papok - kék lámpás diktátorok
Korábban sokan éltek azzal a lehetőséggel, hogy a jog nem szabályozta pontosan, kik juthatnak kék villogóhoz, s a megkülönböztető jelzés használatára engedélyt szerezvén, a közlekedési szabályokra fittyet hányva száguldoztak az utakon. Erre ma már nincs mód, mert miután fény derült a visszaélésekre, megszigorították a jogszabályokat.
Kék lámpa saját célra |
Tavaly év végén elfogtak egy tardi férfit, akinek a gépkocsija, egy Mitsubishi megkülönböztető jelzésekkel volt felszerelve. Valószínűleg azért, hogy gond nélkül száguldozhasson az utakon. A férfi ellen szabálysértési eljárás indult, s mivel jogosulatlanul és engedély nélkül szerelte be a fény- és hangjelző eszközöket, lehet, hogy még a Mitsubishi forgalmi engedélyét is bevonja az okmányiroda. |
A 11/1996-os belügyminisztériumi (BM-) rendeletben még szerepelt az egyéb járművekre közérdekből való engedélyezés kategória, amely nehezebbé tette a jogalkalmazást, szélesebb teret engedett annak, hogy valaki kék lámpához jusson – mondta az alezredes. 2000-ben ezt a kategóriát megszüntették. „Akkor felülvizsgálták a megkülönböztető jelzések használatára jogosultak körét, s aki nem felelt meg az új jogszabályban meghatározott feltételeknek, attól visszavonták az engedélyt, egyéb esetben a jogosultság megújítására került sor. Ma egyébként a visszavonással például akkor élünk, ha a jármű megkülönböztető jelzés használatát megalapozó jellege, illetve státusza megváltozik. A rendelet lehetőséget ad azonban a hivatalból történő visszavonásra is.”
© Köztársasági Őrezred |
Mentőautók balesetei 2007-ben |
Január 6. - Kecskeméten egy megkülönböztető jelzést használó, beteget szállító mentőautó és egy zöld jelzésen haladó személygépkocsi ütközött össze: a mentő az oldalára fordult, de személyi sérülés nem történt. Február 15. - Budapesten, a XIII. kerületi Béke térnél egy beteget szállító mentőautó megkülönböztető jelzést használva haladt a villamossíneken, amikor egy nő a jármű elé lépett. A súlyosan megsérült gyalogost az Országos Baleseti Intézetbe szállították. Április 5. - Budapesten, a IX. kerületben mentőautóba hajtott egy személygépkocsi. Az ütközés következtében két mentős könnyebben megsérült. Május 2. - A Tolna megyei Nagymányokon beteghez siető mentőautó ütközött egy személyautóval. A mentőkocsi ápolója, a mentősofőr és a személygépkocsit vezető nő súlyosan megsérült. Augusztus 20. - Cegléd belterületén egy mentőautó és egy személygépkocsi ütközött. A szállított beteg meghalt, a személygépkocsi vezetője és két mentős könnyebb sérüléseket szenvedett. Augusztus 20. - Budapesten, a XI. kerületben, a Karolina út és a Nagyszőlős utca kereszteződésében egy beteget szállító mentőautóval ütközött egy személyautó. A balesetben az egyik mentős könnyebben megsérült. Augusztus 31. - Solymár közelében a 10-es úton ketten súlyosan, négyen könnyebben megsérültek, miután egy tartálykocsi az előtte haladó mentőautót rátolta egy személyautóra. Szeptember 27. - Budapesten, a Soroksári úton piros lámpánál várakozó kamionba futott egy betegeket szállító mentőautó; a szállított három beteg megsérült, a mentőtiszt könnyebb sérülést szenvedett. |
A rendelet alapján úgynevezett alanyi jogon jár a kék lámpa például a rendőrség, az Országos Mentőszolgálat és a tűzoltóság járműveinek. A megkülönböztető jelzés használatára a védett állami vezetők – államfő, kormányfő, az Országgyűlés elnöke, a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság elnöke – is jogosultak. Emellett engedélyhez kötötten juthatnak hozzá azok a szervezetek, amelyek a rendeletben nevesített feladatkörök valamelyikét ellátják. Ilyen például a sürgősségi betegellátási vagy a szervtranszplantációs szállítási tevékenység. „Ezek esetében fontos feltétel, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mint szakhatóság az előzetes hozzájárulását az engedélyezéshez megadja” – tette hozzá Brunáczki Margit.
Inkább csak protokollra használják az egykori Autópálya -rendőrség elfogó autóját, a 250 lovas Audi TT-t © Autómenedzser |
A kék lámpa működtetésére csak a hatóság hozzájárulásával van lehetőség, de az eszköz megvásárlása nem ütközik ilyen akadályba. Közbiztonsági érdek ugyanis csak a felszerelési és használati jogosultság szabályozásához, s a szabály végrehajtásához fűződik, ezért – mivel nem veszélyes eszközről van szó – a megvételéhez nem kell engedély – világította meg az osztályvezető.
Rendőrautók balesetei 2007-ben |
Január 3. - Komáromnál rendőrautó ütközött tűzoltóautóval. A személyautók utasai megsérültek. |
A működtetése már nem ilyen egyszerű: a kék lámpa használatának szigorú feltételei vannak. „Aki jogosulatlanul szerel fel megkülönböztető jelzést, az szabálysértés miatt 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható a 218/1999-es kormányrendelet szerint. A kék lámpás járművet – néhány jogosult kivételével – feliratozni kell, láthatónak kell lennie, hogy milyen szervezet, milyen célra kapta a megkülönböztető jelzésre szolgáló berendezést. A jelzés használatát be kell jelenteni az ügyeletre, vagy ha ez nincs, akkor az illetékes rendőrkapitányságra, illetve a használatot a gépkocsi menetlevelében is fel kell tüntetni” – sorolta Brunáczki Margit.
Sárga villogók |
A 12/2007-es IRM-rendelet szerint sárga fényjelzést adó berendezés azokra a járművekre adható ki, amelyek radioaktív anyagot szállító, vagy a megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó járműveket kísérnek, illetve elromlott jármű vontatását vagy javítását végzik. Nem kell viszont hatósági engedély például az előírt hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó járművekre szerelt sárga villogóhoz, s azokra sem, amelyek út- és közműépítő, vagy ezt ellenőrző, esetleg javító, tisztító feladatot látnak el. Természetesen a kukásautók is mentesülnek az engedélykötelezettség alól. |
„Miután a megkülönböztető jelzés használatát megszigorították, a biztonsági cégek egy része a kék lámpát lecserélte sárgára, majd fehérre” – közölte a hvg.hu-val az egyik vagyonvédelmi cég vezető munkatársa. Mint mondta, akad olyan vállalkozás, amelynek a járművein a fehér villogón kék matrica szerepel, így megtévesztő lehet az emberek számára, azt a hitet keltve bennük, hogy rendőrségi autóval találják szemben magukat.
Cs. B. - B. Cs.