Vallások a közlekedés biztonságáért
A Vatikán közlekedési tízparancsolattal, Dubai főmuftija fatvával, Thaiföld egy buddhista apátja szentelt cukorkákkal akarja segíteni a közúti balesetek elleni küzdelmet.
A Biblia tele van utazókkal, ott vannak mindjárt Jézus szülei, Mária és József - mondta egy közelmúltban tartott vatikáni sajtótájékoztatón Renato Martino bíboros -, ám a modern világnak immár szerves része lett a közlekedés. Az eszmefuttatás apropója, hogy a Vatikán sajátos tízparancsolatot fogalmazott meg autósok részére, mely az ószövetségi próféta, Mózes kőtábláihoz hasonló szerkezetben összegzi a békés és felelősségteljes vezetés szabályait.
A Szentszék által kiadott, Iránymutatás az úton lévők lelki gondozásához című dokumentum az autózás számos áldását felsorolja: megkönnyíti a családi összejövetelek rendezését, a betegek kórházba szállítását, más kultúrák megismerését. "Csakhogy azt is tudjuk - hangsúlyozta Renato Martino, aki a vándorlók és utazók lelki gondozására életre hívott pápai tanács elnöke -, hogy a világon évente 1,2 millió ember hal meg szabálytalankodás és nemtörődömség következtében. Ez a szomorú valóság, ami egyben nagy kihívás a társadalomnak és az egyháznak."
És nem is csak a karambolok jelentenek problémát - hangsúlyozza a dokumentum -, az autók a bűnelkövetés, például a prostitúció helyszíneiként is szolgálhatnak, a vezetés pedig olyan primitív viselkedést csalhat elő a sofőrökből, mint a káromkodás vagy a durva kézjelek. A kiadvány kitér az autótulajdonosok közti dominanciaharcokra, a kocsijukkal hivalkodókra. Az autósok tartsák be a közlekedési szabályokat, használják erkölcsi érzéküket, és imádkozzanak a volánnál - javasolja a Vatikán -, kiemelve az indulás előtti keresztvetés és a rózsafüzérmondás jótékony hatását. Utóbbit az autóban ülők együtt végezhetik, "a ritmikus szöveg halk recitálása nem vonja el a sofőr figyelmét".
A Szentszék intelmei közül némelyek Róma közlekedési helyzetét veszik alapul (a kevesebb mint fél négyzetkilométer területű Vatikánban a 30-as sebességhatárnak köszönhetően meglehetősen ritkák a balesetek). A dokumentum külön kiemeli például az olasz főváros utcáin igen gyakori robogók és városi kiskocsik sofőrjei által okozott baleseteket. Ám a HVG a világ más régióiban is talált példát arra, hogy a vallások bekapcsolódnak a közlekedési morál javításáért folyó küzdelembe.
Márciusban vallási dekrétumot, fatvát adott ki például Dubai főmuftija, Ahmad Abdul Aziz Al Haddad, melyben a gondatlan vezetést - életveszélyessége miatt - haramnak, vagyis iszlámellenes cselekedetnek minősítette. Al Haddad reméli, hogy a fatva alapján a mecsetekben a pénteki szónoklatokkor országszerte kampány indul például a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása és egyéb közlekedési kihágások ellen. Mint azt a főmufti az angol nyelvű The Emirates Evening Postnak hangsúlyozta, "az iszlám vallás az élet és a vagyon védelmét is megköveteli". Ez - mint mondta - a közlekedésben nemcsak az áldozatokkal és anyagi kárral járó karambolok elkerülését jelenti, de azt is, hogy a sofőrök ne kövessenek el olyasmit, amiért pénzbírságra ítélnék őket, amivel az iszraf (felesleges pénzkiadás) bűnébe esnének. Dubaiban naponta 4-5 ezer szabálytalankodó sofőrt büntetnek meg, miközben több mint ötszáz baleset történik - mindkét mutató jelentősen nőtt tavaly óta.
A főmufti fellépését a helyi közlekedési hatóság teljes mellszélességgel támogatja. Mint azt az intézmény vezetője, Badr Mattar al Sziri nyilatkozta: érdemes az emberek vallásos meggyőződésére építeni, az általában jó eredménnyel jár. S hozzátette, máris vannak fiatalok, akik a fatvát meghallva megváltoztatták vezetési szokásaikat.
Éppen ebben reménykedik Thaiföld déli tartományának rendőrsége is, bár a legújabb módszer ott más. Április elején, a buddhista újévi ünnepségek előtt néhány nappal 140 ezer szentelt savanyú cukorkát osztottak ki, remélve, hogy annak fanyar íze éb(e)ren tartja az autóvezetőket. A többnapos fesztiválozással - és súlyos balesetekkel - járó nemzeti ünnepre szervezett kampányhoz a szükséges 200 ezer bahtot (több mint 1 millió forintot) Pracsaup Kiri Kan buddhista apát adományozta a helyi rendőrségnek, a savanyú cukrokat pedig templomi ceremónia során szerzetesek szentelték meg. "Az áldás nyugodttá és magabiztossá teszi a megfáradt sofőröket" - nyilatkozott elégedetten a régió autópálya-rendőrségének vezetője, Panya Pinsuk, aki az akciótól azt várja, hogy az idén 15 százalékkal csökken a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma a régióban.
SCHWEITZER ANDRÁS