2007. december. 18. 13:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. december. 18. 13:59 Autó

A biztosítók első csekkjein magas összegek szerepelhetnek januárban

Azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akik december 1-jéig felmondták régi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat, december 31-ig meg kell kötniük új biztosítási szerződésüket, az első díj befizetési határideje január 31. - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.

A két határidő elmulasztása esetén az autós érvényes biztosítás nélkül maradhat, aminek a következményei akár ellenőrzés, akár baleset esetében súlyosak lehetnek - olvasható a közleményben. Ha a biztosítás nélküli jármű balesetet okoz, végső soron a kárral kapcsolatos valamennyi költséget állnia kell. Közúti ellenőrzés esetén a biztosítatlan jármű forgalomból való kivonását kezdeményezhetik. 

A közlemény szerint érdemes utánanézni annak, hogy a felmondás eljutott-e időben a meglévő biztosítóhoz, ha nem, akkor a gépjárműtulajdonos hiába köt új biztosítást, a régi marad érvényben a következő évre is. Ha a felmondás érvényes volt ügyelni kell arra is, hogy az új biztosítás megkötéséig az előző biztosítás valamennyi díját rendezze, enélkül ugyanis az új biztosítás nem köthető meg.

A teljes cikk az Autómenedzser.hu autós portálon olvasható, kattintson ide:

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.