2017. augusztus. 23. 17:05 MTI Utolsó frissítés: 2017. augusztus. 23. 17:07 Közlekedés

Román idénymunkások busza szenvedett balesetet Németországban

Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.

Legalább 44 ember megsérült egy buszbalesetben az Alsó-Szászországi Bohmte település közelében szerdán, többségük román idénymunkás - közölte a helyi rendőrség. 

Anke Hamker rendőrségi szóvivő szerint a sofőr elvesztette az uralmat járműve felett, amikor egy körforgalomba hajtott, és ennek következtében a busz felborult.

Az illetékes elmondta: a balesetet előzetes vizsgálatok szerint a fékrendszer hibája váltotta ki. Hat ember komolyan megsérült, köztük egy nő, akit a jármű roncsai közül kellett kiszabadítaniuk a kiérkező tűzoltóknak.

A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, és két mentőhelikopter is részt vett a mentésben. A szóvivő közölte azt is, hogy a Romániából származó nők mezőgazdasági idénymunkára jöttek Németországba egy eperfarmra.

A román külügyminisztérium közölte, hogy a berlini nagykövetségen keresztül felvették a kapcsolatot a német hatóságokkal a sérültek személyazonosságának és egészségi állapotuk megállapítására.

Hirdetés